Infostart.hu
eur:
385.73
usd:
331.19
bux:
119462.55
2026. január 14. szerda Bódog
Bréma, 2018. január 27.Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a Werder Bremen elleni mérkőzésen a német első osztályú labdarúgó-bajnokság 2018. január 27-i játéknapján Brémában. (MTI/EPA/David Hecker)
Nyitókép: DAVID HECKER

Megszólalt Dárdai Pál - terveiről beszélt

A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról a szezon végén távozó Dárdai Pál azt mondta, elfáradt és pihenni szeretne, ezért most egy kis szünetet tart.

A 43 éves szakember Michael Preetz klubmenedzser társaságában tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Berlinben, és úgy nyilatkozott, nem haragszik senkire, ahogyan játékosként, úgy most szakvezetőként is alkalmazkodik a helyzethez.

"Amikor az ember négy és fél évig dolgozik, akkor elfárad. Nem a csapat vagy a vezetőség az oka annak, hogy elfáradtam" - fogalmazott Dárdai, hozzátéve, hogy a felnőtt csapat irányítása "teljesen más", mint az utánpótláskorú együttesek vezetése.

"Ez más feladatokkal jár, sok időponthoz, programhoz kell alkalmazkodni, ami fárasztó.

Most pihenni szeretnék, egy kis szünetet tartok, mert eddig mindig napirenden kellett lennem mindennel" - jelentette ki a magyar edző, és hangsúlyozta, "intenzív élettel jár" egy felnőtt csapat irányítása, "sokszor jön a vereség, és nem egyszerű feldolgozni".

A szerződésének hosszabbításáról azt mondta, korábban is minden alkalommal további egy évet írtak alá, de már a legutóbbi ilyen esetnél is "nehezen vállaltam a folytatást".

"Most a teher leesik a vállamról, az embernek néha kell egy kis szünet" - tette hozzá.

A magyar tréner kijelentette, hogy mindent a Herthának köszönhet, gyermekei is a berlini klub kötelékébe tartoznak, s elégedettek, hogy a Hertha családjához tartoznak.

"Ki tudja, mi történt volna, ha a Hertha évente százmilliókat tudott volna költeni? Az egy más sors lett volna. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, nem vagyok mérges vagy ideges, ezt hozta a sors" - fogalmazott az edző, aki egyelőre pihenni fog, később pedig elmondása szerint

"körülnéz" más, a Herthánál nagyobb csapatoknál,

mert álláspontja szerint "tanulnunk kell a jobb együttesektől."

Dárdai foglalkozni szeretne a sporttudományokkal is, egy év múlva pedig a tervei szerint visszatér a berlini egyesülethez, ahol kap majd feladatot. A magyar futballt változatlanul segíteni akarja, de a hazai szövetséggel (MLSZ) még nem egyeztetett.

"Az MLSZ-szel nem beszéltem, de tudjuk, hogy jó az MLSZ és a Hertha kapcsolata. Az utánpótlás számára jó programot dolgoztunk ki, ami hamarosan elindul, ebbe sok energiát fektettünk, ez segítheti a magyar labdarúgást" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy boldog ott, ahol éppen van, a hétvégén pedig nyerni akar a Hannover elleni hazai bajnoki meccsen.

"A fiaim itt vannak. Palkó sorsáról a menedzser és az új edző dönt majd, Márton az U17-es válogatottal jövő héten Európa-bajnokságon lesz, magas szinten játszik korosztályában, számítanak rá, jól szerepel az utánpótlásban" - nyilatkozta két gyermekéről, míg a legkisebbről, Bencéről úgy vélekedett: "ő egy kivételes tehetség." Hozzátette, nem helyez nyomást a fiaira, "nem muszáj, hogy nagy sztárok legyenek."

Preetz Dárdai utódjáról azt mondta, van idejük arra, hogy a következő néhány héten "intenzíven foglalkozzanak" a kérdéssel, de mindenképpen olyan edzőt szeretnének kinevezni, aki tisztában van a Hertha értékeivel és felfogásával, s tiszteletben is tartja azt.

Lehetséges jelöltként felvetődött a legutóbb az angol élvonalbeli Huddersfield együttesét irányító David Wagner neve is.

Preetz azt is elmondta, egy év múlva visszavárják Dárdait, akivel közösen döntenek majd arról, hogy 2020-tól az utánpótlásképzésben milyen feladatot kap.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt kereskedés átcsap-e erősebb volatilitásba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×