Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
331.94
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Cristiano Ronaldo, a Juventus (k) és Lasse Schone, az Ajax Amsterdam játékosa a Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó mérkőzésen Torinóban 2019. április 16-án.
Nyitókép: Luca Bruno

A BL-búcsú ellenére marad a Juventus edzője

Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője azon túl, hogy gratulált az együttesét 3-2-es összesítéssel kiejtő Ajaxnak, bejelentette, hogy a következő szezonban is ő irányítja majd a torinói gárdát, amely a keddi 2-1-es hazai vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

"Maradok a csapatnál. Már beszéltem Andrea Agnelli elnök úrral, akivel a következő szezont tervezzük" - mondta a hollandokkal szembeni meglepő negyeddöntős kiesést követően az olasz tréner, aki ötödik éve edzi a Juvét, és sorozatban ötödik bajnoki címe előtt áll a gárdával.

Hiába azonban a bajnoki dominancia, kedden este a túlnyomórészt fiatalokból álló Ajax a második félidőben sokkal jobban futballozott az olasz együttesnél és a játék képe alapján simán jutott tovább. Csakúgy, mint egy körrel korábban, a címvédő Real Madrid ellen, márpedig ez nem véletlen az amszterdamiak edzője szerint.

"Felejthetetlen este volt ez a számunkra"

- kezdte értékelését Erik ten Hag, hangsúlyozva, hogy tanítványai másodszor léptek túl a saját határaikon a sorozatban. - "Magabiztosan és türelmesen játszottunk. A futballról alkotott filozófiánk teszi lehetővé, hogy felülmúljuk a várakozásokat. Nagyon nehéz ellenünk, ez ellen a filozófia ellen játszani."

Allegri nem bocsátkozott hosszú elemzésbe,

elismerte, hogy a jobban játszó együttes jutott tovább.

"Az Ajax nagyszerű csapat, ezt mondtam a játékosaimnak is. Remek játékosai vannak és kiváló futballt produkál, nem gondolnám, hogy esélytelennek lehetett volna nevezni őket, különösen azok után, hogy öt gólt rúgtak a Real Madridnak."

A Juventus trénere kitért Cristiano Ronaldóra is, akit a nyáron éppen a Bajnokok Ligája megnyerésének céljával szerződtettek. Első szezonjában nem járt sikerrel, és 2010 óta először fordul vele elő, hogy nem léphet pályára a BL elődöntőjében. A portugál sztár a BL csoportkörében csupán egy gólt szerzett, a kieséses szakaszban viszont mind az öt Juve-gól az ő nevéhez fűződik.

"Ronaldo nagyban növelte az esélyünket a végső sikerre, és rengeteget jelentett nekünk a szezonban, különösen a BL-ben, ám a futball nem matematika. Az egy meg egy nem mindig kettő" - jegyezte meg az edző.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×