eur:
394.04
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Keszthelyi Rita (j) és a szerb Tijana Jakovljevic a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság női versenyének csoportkörében játszott Magyarország – Szerbia mérkőzésen 2018. július 17-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Lehengerlő győzelmet arattak a magyar női pólósok

A válogatott 17 góllal verte a szerb csapatot a barcelonai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.    

A törökök elleni összecsapáson eltört az orra Gurisatti Grétának, aki így csak speciális maszkban játszhatott. Egészen a bemutatásig úgy volt, hogy "sérülésokozás veszélye" miatt nem engedélyezik neki a használatát, az utolsó pillanatban azonban egy extra puha réteg felragasztásával az európai szövetség (LEN) mégis hozzájárult ehhez.

E közjátékkal nagyjából minden izgalmat letudott a női válogatott, amely már a nyitónegyed után 9-1-re vezetett, ami még a törökök elleni kezdésnél is erőteljesebb (8-1) volt. A magyarok a folytatásban mintha szándékosan szedték volna össze folyamatosan a kiállításokat, hogy az emberhátrányt gyakorolják, mert a szerbek rengeteg támadásukat létszámfölényben játszhatták meg, ám nem sokszor jártak sikerrel.

"Nem arra készítettem fel a csapatot, hogy csináljunk szándékosan emberhátrányokat, ezt megtették a játékvezetők. Egy ilyen meccsen tizenöt hátrányt soknak tartok, de volt haszna, mert tudtunk gyakorolni" - mondta Bíró Attila, aki még egy kiadós edzést levezényelt tanítványainak a mérkőzést követően. Kissé dühösen tette hozzá: attól függetlenül, hogy könnyebben jöttek a magyar kiállítások, néhány elkerülhető lett volna.

"Valljuk be, mi is tehettünk volna azért, hogy kevesebb testi kontaktus legyen, bár ezzel az erővel nekünk is legalább tízzel többet kellett volna kapnunk" - fogalmazott.

A csapatkapitány Keszthelyi Rita mérgesen értékelt: "A szoros emberfogást lehetett gyakorolni, de még mindig buta hibákat követünk el, legalább a külsőkörös kiállításokat a lehető legminimálisabbra kellene csökkentenünk. A jobb csapatok ellen az összes energiát felemészti a hátrányos védekezés. Csak akkor tudunk előrébb lépni, ha sokkal kevesebb gólt kapunk" - nyilatkozta a magyarok klasszisa.

Magyarország-Szerbia 23-6 (9-1, 5-1, 5-3, 4-1)

gólszerzők: Keszthelyi 7, Gurisatti 4, Csabai 3, Gyöngyössy, Leimeter, Szilágyi 2-2, Garda, Parkes, Illés 1-1, illetve Jakovljevic 2, Luka, Prica, Vukovic, Mandic 1-1

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×