eur:
394.22
usd:
365.03
bux:
65450.5
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Terjed a vírus Phjongcshangban

Eddig 177 norovírusos fertőzést regisztráltak a phjongcshangi téli olimpián, de a sportolói küldöttségek nem érintettek.

A szervezőbizottság (POCOG) közlése szerint vasárnap délután 17 új esetre derült fény, ezzel nőtt a szám 177-re, ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a fertőzöttek közül 68-an már meggyógyultak, őket ki is engedték a karanténból és visszatérhettek olimpiai elfoglaltságukhoz.

A múlt héten 1200 biztonsági embert különítettek el, mert közülük jónéhányan norovírussal fertőződtek. Ezután a szervezőbizottság a katonaságtól kért segítséget a pótlásukra.

A hányást és gyomorgörcsöt okozó agresszív vírus miatt történtek megbetegedések a tavalyi, londoni atlétikai világbajnokságon is az egyik hivatalos hotelben. Néhány versenyzőnek ki is kellett hagynia számokat, köztük a botswanai sprinter Isaac Makwalának, akit a 400-as döntőben - melyben esélyesként rajtolhatott volna - nem engedtek elindulni, 200-on pedig egyedül futotta előfutamát.

A POCOG hétfőn jelezte, több szervezet együttesen fáradozik azon, hogy megakadályozza a vírus további terjedését. Többek között vízteszteket végeznek, illetve sűrűn ellenőrzik az olimpiai helyszíneket, éttermeket, hoteleket, illetve a közreműködők szálláshelyeit.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×