eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Az Újpest tehet egy szívességet a Fradinak

A listavezető Videoton az Újpest otthonába látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában.

A két csapat a harmadik fordulóban 2-2-es döntetlent játszott Felcsúton úgy, hogy a 86. percig a lila-fehérek 2-0-ra vezettek, azonban a fehérváriak Marko Scepovic és Anel Hadzic góljaival egyenlítettek.

"Az Újpest ellen sosem könnyű futballozni, veszélyes, támadófocit játszanak, és főleg hazai környezetben nagyon szervezettek. Legutóbb a Puskás Akadémia ellen is végig domináltunk, de csak az utolsó percekben sikerült megszereznünk a győzelmet. Hasonlóan kiélezett meccsre számítok szombaton az Újpest ellen" - idézte a Videoton honlapja Stopirát, a csapat zöld-foki válogatott védőjét.

A találkozót a Videoton várja jobb formában, ugyanis legutóbbi három bajnokiján hét pontot gyűjtött, míg a fővárosiak ugyanebben az időszakban nyeretlenek maradtak.

A Magyar Kupa hétközi fordulójában a legnagyobb meglepetést a Ferencváros okozta, ugyanis a sorozat legutóbbi három kiírásának győztese már a 64 között búcsúzott a másodosztályú Kisvárdával szemben. Thomas Doll csapata a sereghajtó Mezőkövesd otthonában köszörülheti ki a csorbát, erre jó esélye is van, mivel a borsodiak a második forduló óta képtelenek nyerni, igaz, a múlt héten - már az új vezetőedző, Kuttor Attila irányításával - pontot szereztek a Paks vendégeként.

A címvédő Budapest Honvéd Balmazújvárosban lép pályára: a kispestiek idegenben több pontot szereztek, mint a Bozsik Stadionban, s most az utolsó előtti hajdúságiak otthonában is esélyesebbek. Elképzelhető, hogy a találkozón visszatér a kétszeres gólkirály francia Adamo Coulibaly, akinek szerződtetését csütörtökön jelentette be a balmazújvárosi klub.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Budapest Honvéd 15.30, v.: Vad II

Újpest FC-Videoton FC 15.30, v.: Solymosi

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 15.30, v.: Pintér

Debreceni VSC-Paksi FC 15.30, v.: Bognár

Swietelsky Haladás-Diósgyőri VTK, Sopron 15.30, v.: Karakó

Puskás Akadémia FC-Vasas FC 17.45, v.: Farkas Á.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×