Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Megszólalt az új magyar futbalkapitány

Megszólalt az új magyar futbalkapitány

Szélesi Zoltán, aki két novemberi mérkőzésen irányíthatja a magyar válogatottat, nem tervez bunkerfocit.

Az új szombathelyi stadion főpróbáján (a Haladás öregfiúk csapata 2-0-ra verte a magyar válogatottat) pályára lépett Szélesi Zoltán is, akit nemrégiben, Bernd Storck menesztése után ideiglenesen bíztak meg a labdarúgó-válogatott vezetésével. A mérkőzés után az ideiglenes szövetségi kapitány azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy óriási megtiszteltetés volt a felkérés, és gondolkodás nélkül vállalta a feladatot.

Szélesi Zoltán 2015-ben a Litvánia elleni debreceni felkészülési mérkőzésen még pályára lépett az akkori kapitány, Dárdai Pál csapatában, most, két évvel később már szövetségi kapitánynak mondhatja magát.

"Gyerekként nyilván eljátszik az ember a gondolattal, hol szeretne futballozni. Szerepelhettem külföldön, voltam a válogatott játékosa, szóval mondhatom, hogy az álmaim teljesültek. Amikor edző lettem, fel sem vetődött bennem, hogy most az év vége felé abba a helyzetbe kerülhetek, hogy nekem kell összeállítanom a keretet.

Pontosan tisztában vagyok azzal, nekem még tanulnom kell, nem is keveset,

és ez a két mérkőzés is nehéz periódusa lesz ennek a bizonyos tanulási folyamatnak" - mondta Szélesi Zoltán. A 35 éves szakember már keretet is hirdetett, és behívta az elődje által mellőzött, de az Egyesült Államok bajnokságában frissen gólkirályi címet nyerő Nikolics Nemanját. Szélesi telefonon kereste a Chicagóval az MLS rájátszásából kieső csatárt.

"Elmondtam neki, számítok rá. Ő azt válaszolta, nagyon szívesen jön, és rendkívül motivált, mert szeretne a válogatottban is gólokat rúgni, így neki is nagyon fontos ez a két mérkőzés" - idézte fel a beszélgetést a megbízott kapitány, és hozzátette, Luxemburg és Costa Rica ellen is elsődleges lesz az eredmény.

 "Antifutball, bunkerfoci azonban nem szerepel az elképzelésemben.

Azt szeretném, hogy jó focit játsszon a csapat. A legfontosabb, hogy a lehető legjobban felkészüljünk erre a két találkozóra, és jó teljesítményt nyújtson a csapat" - közölte Szélesi Zoltán.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×