Infostart.hu
eur:
386.98
usd:
331.64
bux:
117385.41
2026. január 12. hétfő Ernő
Neymar visszatér, nem is akárki ellen

Neymar visszatér, nem is akárki ellen

Újabb két-két angol és spanyol csapat lép ma pályára a BL-ben, az Atlético és a Chelsea éppen egymás ellen. A talán két legerősebb bajnokság reprezentánsai még veretlenek a főtáblán. Carlo Ancelotti a Bayern Münchennel korábbi csapatához, a PSG-hez látogat. Hét találkozó 20.45-kor, a Qarabag–AS Roma összecsapás 18 órakor kezdődik.

A csoport

Az első meccsén háromgólos győzelmet arató Manchester United a Lisszabonban remekül rajtoló CSZKA-nál vendégeskedik. Az előző idényben, az Európa Liga-sorozatban, sok kritika érte José Mourinhót a csapata túlságosan védekező játéka miatt. A hátsó alakzatra most sem lehet panasz, De Gea és a védői az első hat Premier League-fordulóban csak egy mérkőzésen kaptak gólt, ilyen jó mutatóval még egy csapat sem kezdett az angol élvonalban 2004 ősze óta. (Akkor is Mourinho alakulata, a Chelsea.) Ám ellentétben az előző szezonnal, a United most termeli a gólokat. Elsősorban Lukaku eredményességének tulajdoníthatóan a csapat már most annyi gólt szerzett, pedig még a szeptembernek sincsen vége, mint tavaly november utolsó napjaiig. Az egyetlen gond, hogy a „vörös ördögök” nyeretlenek maradtak a legutóbbi öt idegenbeli BL-mérkőzésükön (sőt, ezeken csak egy pontot szereztek), igaz, a CSZKA ellen eddig még, négy mérkőzésen, veretlenek maradtak.

A másik találkozón két pont nélküli találkozik Bázelben. A portugálok reményeit erősíti, hogy a svájci bajnok a legutóbbi öt főtáblás hazai mérkőzésén nyeretlen maradt.

A csoport: CSZKA Moszkva–Manchester United, FC Basel–SL Benfica.

A csoport állása: 1. Manchester United 3 pont, 2. CSZKA 3, 3. SL Benfica 0, 4. FC Basel 0.

B csoport

Carlo Ancelotti visszatér Párizsba, korábbi együttese ellen vezényli a bajorokat. Noha a PSG-ben sok fontos változás történt az elmúlt években, többen is voltak a mostaniak közül is az olasz „Mister” játékosai. Közülük Marco Verratti, a franciák olasz középpályása külön is kiemelte, milyen sokat köszönhet Ancelottinak. Neymar, aki kihagyta a Montpellier elleni hétvégi bajnokit (0-0), visszatér a csapatba. Nincsenek rossz emlékei a Bayernről, a BL-elődöntőben, 2015 májusában két mérkőzés alatt három gólt is lőtt a német bajnoknak. A PSG a legutóbbi kilenc hazai BL-mérkőzésén veretlen maradt, története során eddig háromszor játszott a Bayern ellen pályaválasztóként, mindannyiszor győzött.

A másik párban az Anderlecht a Celticet fogadja, abban a reményben, hogy nem most törik meg a skótok rossz sorozata. A zöld-fehérek a legutóbbi 16 idegenbeli európai kupameccsükből egyet sem nyertek meg.

B csoport: Anderlecht–Celtic, PSG–Bayern München.

A csoport állása: 1. PSG 3 pont, 2. Bayern München 3, 3. Anderlecht 0, 4. Celtic 0.

C csoport

Már este hat órakor elkezdődik a futballtörténelem első azerbajdzsáni BL-mérkőzése. A Qarabag FC a Stamford Bridge-en súlyos vereséget szenvedett, az AS Roma hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Atléticóval az első fordulóban. Óriási az érdeklődés a mérkőzés iránt, Baku legnagyobb stadionjában, amely egyébként majd a 2019-es BL-döntő helyszíne is lesz, telt ház előtt játszanak majd a csapatok. Az AS Romának az utóbbi időben rossz a BL-ben az idegenbeli mérlege, de a hazai pontvesztés után szinte győzelmi kényszerben van.

Az Atlético és a Chelsea egy „csatán” már túl van, megállapodott a két klub abban, hogy Diego Costa januártól visszatér az Atlétihez. Antonio Conte öt spanyol játékossal utazott el a találkozóra, s természetesen tagja a keretnek Thibaut Courtois is, aki egy idényt az Atléticóban védett, a Chelsea kölcsönjátékosaként. Diego Simeone gárdájának kifejezetten jó a hazai mérlege a BL-ben, a legutóbbi tizenegy találkozóján veretlen maradt. A két csapat 2014 tavaszán az elődöntőben találkozott egymással, akkor az Atlético ment tovább, de a madridi mérkőzés döntetlenre végződött. Az Atlético az első európai kupamérkőzését játssza az új stadionjában.

C csoport: Qarabag–AS Roma, Atlético Madrid–Chelsea.

A csoport állása: 1. Chelsea 3, 2. Atlético, AS Roma 1-1, 4. Qarabag FC 0.

D csoport

Torinóban két, még pont nélküli csapat találkozik. A Juve a favorit, részben Pazar bajnoki formája, részben jó hazai BL-mérlege miatt is. Immár 19 találkozóján veretlen pályaválasztóként a királykategóriában. Az Olimpiakosz edzőt váltott a napokban, Takisz Lemonisz vette át a csapatot a korábbi albán válogatott Besnik Hasitól. Az elmúlt hetek gyenge szereplése miatt a kapus Sztefanosz Kapinóban találta megt a bűnbakot, el sem vitte őt a csapattal Torinóba, így az olasz származású, de belga állampolgárságú Silvio Proto fog védeni.

A Sporting tavaly a Real Madriddal volt azonos csoportban, most megkapta a Barcelonát. A katalánok a legutóbbi négy idegenbeli BL-mérkőzésükből hármat elveszítettek, mégpedig a Manchester Citytől, az AS Monacótól és a Juventustól összesen tíz gólt kapva. A katalánok éppen Lisszabonból, de a nagy rivális Benficától igazoltak egy védőt, Nelson Semedót a nyáron. A Sporting védője, Jérémy Mathieu az előző idényben még a Barcelona keretének tagja volt.

D csoport: Juventus–Olimpiakosz, Sporting CP–FC Barcelona.

A csoport állása: 1. Barcelona 3 pont, 2. Sporting 3, 3. Olimpiakosz 0, 4. Juventus 0.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az tőzsdékre nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok ma kis emelkedést mutattak, Európában pedig csak oldalaztak a tőzsdék, az USA-ban viszont érdemi hangulatromlás volt megfigyelhető a nyitásban, később viszont javult a kép. Eközben nagyon komoly ralit láthatunk a nemesfémeknél: az arany és az ezüst is új csúcsra száguldott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×