Infostart.hu
eur:
387.87
usd:
329.32
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Újabb két magyar érem az Universiadén

Gyürkés Viktória ezüstérmet nyert 3000 méteres akadályfutásban, Kozák Luca pedig bronzot 100 méter gáton a tajvani Universiadén.

Gyürkés a szombati versenynap atlétikai zárószámában nagyon jól osztotta be erejét és remekül hajrázva végzett a második helyen. A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint "az élcsoporttal folyamatosan kontaktusban levő" Gyürkés a táv második felében egyre magabiztosabban közelített a dobogós pozícióban futókhoz, az utolsó körben már a harmadik helyen haladt, majd a célegyenesben még egyet előrelépett és 9:52.17 perccel lett második.

Kozák Luca a döntős mezőny élcsoportjában futva 13.19 másodperccel végzett harmadikként. Ugyanitt Kerekes Gréta 13.38-cal hatodik lett.

Kozák és Gyürkés a magyar küldöttség kilencedik, illetve tizedik érmét szerezte az egyetemisták és főiskolások tajpeji versenyén.

Előzőleg a vívók hatszor, az úszók pedig kétszer állhattak dobogóra. Kardvívásban Szatmári András és Márton Anna, tőrben pedig Kreiss Fanni győzött, míg párbajtőr egyéniben Bányai Zsombor, csapatban a Bányai, Siklósi Gergely, Berta Dániel és Cho Taeun Sándor négyes, illetve női kard csapatversenyben a Márton, Mikulik Júlia, Katona Renáta, Záhonyi Petra kvartett lett második. Gyurta Gergely 1500 méteres gyorson, Biczó Bence pedig 200 pillangón harmadikként zárt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×