Infostart.hu
eur:
385.7
usd:
332.21
bux:
121848.6
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nagy változás a vízilabdában

A mezőny és a döntő létszámát is növelik a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.

Az Európai Úszószövetség (LEN) csütörtöki sajtóközleménye szerint a szeptember elején kezdődő idényben már 16 együttes szerepel a sorozat főtábláján. A csapatok fele továbbjut a döntőtornára - vagyis Final Six helyett Final 8 lesz az elnevezése - amelynek a Pro Recco rendezésében Genova ad otthont 2018. június 6. és 9., vagy 7. és 9. között.

A LEN indoklása szerint kiegyensúlyozottabb teljesítményre lesznek képesek a fináléban, mivel minden résztvevőnek ugyanannyi mérkőzést kell játszania. A hatos döntőben a főtábla két csoportgyőztese közvetlenül az elődöntőbe jutott.

A magyar szövetség (MVLSZ) honlapja leszögezi, a 16 főtáblás csapat közül 12-nek biztos a helye: a Szolnok mellett a Pro Recco (olasz), a Partizan Beograd (szerb), a Jug Dubrovnik (horvát), az Olympiakosz (görög), a Spandau 04 (német), a CNA Barceloneta (spanyol) és a Nice (francia) alkotta nyolcashoz csatlakozik a Hannover (német), az Alphen (holland), a Dinamo Moszkva (orosz) és a Dinamo Bucuresti (román).

"Ezzel a bővítéssel a Bajnokok Ligája még több vízilabda-rajongót érhet el, és nemcsak a kontinensünkön, hiszen nagy érdeklődést tapasztaltunk az amerikaiak részéről is. Büszkék vagyunk rá, hogy a legmagasabb szintű vízilabda klubsorozatunk minden területen egyre jobban teljesít. A BL egy márkává vált, nagyon népszerű, de néhány dologban, például a promóción és a televíziós közvetítés minőségén még szeretnénk javítani" - nyilatkozta Marco Birri, a LEN operatív igazgatója.

A magyar színeket a címvédő Szolnok, valamint a legutóbb negyedik Eger és az OSC képviseli a BL-ben.

A férfi Bajnokok Ligája 2017/18-as idényének menetrendje

  • 1. selejtezőkör: szeptember 15-17.
  • 2. selejtezőkör: szeptember 29.-október 1.
  • 3. selejtezőkör: október 14-18.
  • csoportkör (14 forduló): október 25.-2018. május 9.
  • nyolcas döntő: 2018. június 6-9. vagy 7-9.
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A héten a befektetők az Irán körüli feszültségekre és a Japánra figyelnek, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A ma érkező amerikai ipari termelési adaton kívül várhatóan ezzel két forró témával kapcsolatos hírek mozgathatják a nemzetközi devizapiacokat. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg. A devizapiaci fejleményekről a nap folyamán folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×