A kínai Pejcsing BG futballistájának egy edzés közben leállt a szíve. Kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.
A 30 éves Tioté korábban játszott az Anderlechtben, a Rodában, a Twentében és a Newcastle Unitedben is.

Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, kora reggel meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, de már délelőtt elfogyott a lendület. A kereskedésnek rövid távon az amerikai adatok érkezése adhat irányt, késő este pedig a Fitch Ratings közli majd, hogy mi lett az eredménye Magyarország hitelminősítői felülvizsgálatának.
A Docler Holding 140 dolgozójától válik meg, és megszünteti a home office-t: az utóbbi másfél évben már több száz embert érintettek a leépítések.
The major Hollywood deal means Netflix will takeover ownership of franchises including Harry Potter and Game of Thrones.