Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
330.89
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

"Ez nekem fáj" - kifakadt a magyar olimpiai bajnok

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a Budapest 2024 Zrt. sorsa az olimpiai pályázat után – mondta a Magyar Nemzet Online-nak Mizsér Attila sportigazgató. Az egykori olimpiai bajnok öttusázó szerint megnyerhető lett volna a népszavazás, és fáj neki, hogy a politika kihátrált az ügy mögül.

„Egy népszavazással nincsen semmi baj. Demokráciában élünk, bárkinek joga van kezdeményezni ilyen dolgokat. Én nem féltem egy potenciális népszavazástól. Az én meggyőződésem, hogy 60 százalék támogatta volna, más kérdés, hogy addig nyilván kellett volna sok mindent tenni, hogy ez így legyen” -mondta az interjúban Mizsér Attila, a már visszavont 2024-es budapesti olimpiai pályázat sportigazgatója.

Az 1988-as olimpián aranyérmes öttusázó szerint az egész ország győzhetett volna a sikeres pályázattal.

Arról, hogy érezte magát a visszalépés hírére, a sportból hozott példát. „Úgy éreztem magam, mint érezte volna kardcsapatunk a szöuli olimpia döntőjében 8–4-es szovjet vezetésnél, vagy Kemény Dénes csapata a 2004-es játékok férfi vízilabdatornájának döntőjében, ahol 3–0-ra vezettek a szerbek, és Kemény Dénes beszólt volna a Kásásnak meg a Benedeknek, hogy gyerekek, ezekkel a balkáni medvékkel ne akarjunk már háromgólos hátrányból nyerni”.

Elárulta, hogy nem kérdezték meg a pályázat visszavonásáról, és átverve érzi magát, hogy a politika kihátrált az ügy mögül.

„Ez nekem fáj! Naná! És még jó ideig fájni fog. Igazából az a szomorú számomra, hogy megint a politika oltárán elvérzett egy olimpiai lehetőség.

A politika övön aluli ütést mért az egész mozgalomra” - fejtette ki.

Mizsér Attila szerint a hazai kommunikáció lehetett volna jobb.

„Volt társadalmi párbeszéd, nagyon jó rendezvények, de főleg a kezdeti fázisban ezek alig érdekeltek valakit, nem tűnt izgalmasnak a téma. Érdemes lesz majd megvizsgálni, hogy hol nem figyeltünk eléggé, hogy hol kellett volna hamarabb kapcsolni. És ez nem csak az olimpiai pályázatra vonatkozik és nem csak a Budapest 2024-re” - tette hozzá.

A sportigazgató nem tudja, mi lesz a Budapest 2024 Zrt. pontos sorsa, de leszögezte, hogy pályázati munka során felhalmozódott tudásbázist és diplomáciai sikert, amit a nemzetközi sportszövetségekkel kapcsolatos tárgyalások során arattunk, nem fogják veszni hagyni.

Úgy vélte, nem szabad feladni, hogy Budapesten olimpia legyen. 

"Nem kérdés, hogy pályáznunk kell a jövőben. Hogy mikor, az akkor dől el, ha nagyon sok kérdést tisztáztunk, és új alapok vannak"

- emelte ki.

Mizsér Attila a Budapesti Olimpiai Mozgalom szakmai igazgatójaként folytatja a munkát. A civil szervezet vállalta, hogy elkészít egy olyan elemző anyagot, amely összegyűjti az olimpiai pályázattal kapcsolatos tapasztalatokat és felhalmozott tudást az elmúlt másfél évtizedre vonatkozóan. Ez a későbbiekben útmutatásul szolgálhat a jövő kormányainak és a főváros vezetőinek egy sikeres olimpiai kampány elindításához. Mizsér ezt a munkát fogja koordinálni.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×