- A hazaérkezésetek után a szakmai értékelések során elég markánsan megfogalmazódott, hogy elsősorban a húzóemberektől kellett volna több, azoktól, akik általában meccseket döntenek el és ezt most nem tudták hozni. Nyilván főleg a Montenegró-meccsről van szó. Nem Manhercztől lehetett várni, hogy a vállukra veszi a csapatot. Te még meccsmentő gólt is dobtál, mégis megkérdezem, ezt a bírálatot mennyire "veszed magadra"?

- Az én nevem mindig előkerül, hogyha nem nyerünk. Ez lehet sima meccs, de kupadöntő is. Velem kapcsolatban mindig magasak az elvárások. Nekem is, de lehet, hogy az utóbbi időben nem voltak elég magasak az elvárásaim magammal szemben és ezt tartom igazán hibának. Lőttem én már rosszul, rossz százalékkal sokszor, de nem ez a lényeg. Körülbelül az a lényeg, amit mondtam, hogy lőnöm kellett volna még egy gólt - mondjuk Montenegró ellen.

- Az utolsó meccs lefújása után a medence partján adott tévényilatkozatodban azt emelted ki, hogy ebben a csapatban mennyire megnyílt mindenki egymás előtt, mennyire szerették egymást a játékosok. Ez a szeretet, jó közösségi szellem nem segíthetett volna abban a kritikus első két negyedben, Montenegró ellen? Nem kellett volna segítenie?

- Ez a dolog nagyon sok mindenben segített. Ez segített az első meccsen végig előnyben tartani a csapatunkat a szerbek ellen, ez segített utána kétszer visszahozni az ausztrál meccset és ez segített két döntetlen után döntetlent játszani a görögök ellen. Segített megnyerni a csoportot, segített felhozni ikszre a Montenegró-meccset, és ha ez nem lett volna, akkor lehet, hogy eleve nem csoportelsők vagyunk... - bár lehet, azzal jobban is jártunk volna... A negyedöntő megnyeréséhez más kellett volna.

- És tudod, hogy mi?

- Hát, nagyjából az a kis idő, amit még erre rá tudtunk volna szánni, hogy felkészüljünk mentálisan. De azért azt is ki kellett alakítani, ami elvitt minket odáig, hogy megszerezzük a már említett közösségi erőt, amivel szerintem többek tudtunk volna lenni a szerb csapatnál a döntőben, ezzel tudtuk volna legyőzni őket. A negyeddöntő lélektanáig, ennek feldolgozásáig sajnos nem jutottunk el.

- Menyire érezted korszakzárásnak, amikor véget ért az olimpia? Most új korszak jön vagy folytatódik a régi, hiszen volt egy folyamat, aminek ez egy állomása volt. Az utolsó?

- Bennem biztosan lezárult egy korszak. Nagyon más jellegű közeg fog létrejönni, hiába van sok ember, aki átmenetet képezhet, szerintem most már túlsúlyban lesznek az új és fiatal játékosok. Remélem, hogy ez jót tesz a pólós közegnek.

- Ezzel megint tovább nő az idősebbek felelőssége, tudom, már elmondtad többször csak nekem is, hogy téged ez nem zavar, de a helyzet azért mostantól mégis kicsit más lesz.

- Ezt a plusz terhet továbbra is vállalom, bár nem gondolom, hogy feltétlenül így kell, hogy legyen. A fiataloknak is kell vállalniuk a teljesítményükért a felelősséget. Hallomásból tudom, hogy milyenek voltak az úgynevezett aranygeneráció tagjai a húszas éveik elején, és hát, jó lenne, ha olyan ambiciózus, céltudatos lenne az új brigád is, mint az akkori volt. Ha belegondolok, hogy Kiss Gergő 20 éves volt az első Eb-győzelménél, 22 a másodiknál és 23, amikor olimpiát nyertek, akkor egy mostani 25 vagy 27 éves játékosra már semmiképpen nem tudom azt mondani, hogy újonc és fiatal, ő már olyan korban van, amikor a régiek már olimpiát, vb-t, Eb-t nyertek. Vagy vegyük mondjuk a szerbek 19 éves bekkjét, Jaksicsot, aki egy év alatt mindent behúzott... Jó, nyilván kiváló csapatnak volt a tagja, de akkor is. Fiatal játékosok is lehetnek nagyon potensek.

- Most egy kicsit bizonytalan helyzet állt elő. Jön a szövetség tisztújító közgyűlése, új elnökség lesz, amely dönt majd a szövetségi kapitányi posztról. Benedek Tibor a vlv-nek nemrég elmondta, egyáltalán nem biztos abban, hogy egyeznek az új elnökség és az ő elképzelései. A te szempontodból ez mit jelent? Teljesen mindegy vagy azért figyeled, hogy hogy alakulnak a dolgok, esetleg befolyásolja is a jövővel kapcsolatos szándékaidat, hogy ki lesz a szövetségi kapitány?

- Természetesen foglalkoztat a válogatottal kapcsolatos minden kérdés. Most van egy félévnyi klubszezon, nincs Világliga és tekintettel arra, hogy milyen hosszú volt a előző klubszezonom, amit már taglaltam korábban, én idén már nem akarok válogatott-edzésre menni, ezt itt és most kimondom és vállalom. Persze ezzel nem mondok túl nagyot, de mindegy. Biztos, hogy sokat foglalkozom majd ennek a kérdésnek az átgondolásával, de egyelőre nem tudom megmondani, hogy mi lesz. És ez nem is annyira edzőfüggő, inkább rajtam áll, az számít, hogy mit érzek, hogy érzek.

Én 2006 óta folyamatosan olyan csapatokban szerepeltem, szerepelek, amelyekben nem volt ritka, hogy három-három és fél negyedet kellett játszanom meccsenként. Ez alól nagyjából 2009 óta a válogatott sem kivétel. Rengeteg meccset kellett úgy lejátszanom, hogy folyamatosan rajtam volt az a már sokszor említett teher, tudtam, tudom a dolgomat, el is fogadom mindezt, de voltak mérkőzések, amelyek után nem azt éreztem, hogy egy meccset játszottam le, hanem azt, hogy többet. Sokkal jobban amortizált, égetett engem személy szerint ez a tíz év, mint mondjuk egy második számú kapust - ez természetes. Úgyhogy sok mindent át fogok gondolni az elkövetkező féléves időszakban.

- Itt most arról van szó, hogy a válogatottságtól esetleg visszalépsz, ha a gondolkodásnak "olyan a vége"?

- Igen.

A teljes interjút a vlv.hu oldalon találja.