Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Drónokkal követik a fiatalokat Szegeden

Szegeden minden készen áll a rajtra, péntektől vasárnapig négy kontinensről 31 ország versenyzői vesznek részt a Maty-éren, az Olimpiai Reménységek Versenyén. A viadal a 15-17 éves korosztály legnagyobb nemzetközi regattája, amelyen egy-egy számban országonként két egység versenyezhet.

A részvevő országok tekintetében rekordot dönt a szegedi Olimpiai Reménységek Versenye, hogy érmek szempontjából mi lesz a helyzet, majd vasárnap, a viadal végén az is kiderül. Tény, tavaly a bydgoszczi regattán szenzációsan szerepelt a magyar csapat, amely összesen 63 dobogós helyet, ebből 31 aranyérmet lapátolt össze. Az idén is erős összeállításban áll rajthoz a magyar különítmény, amely hétfő óta Szegeden tartózkodik már.

– Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző irányításával az edzők megkezdték a csapathajók beállítását, példaértékű az a munka és együttműködés, amellyel a sikerekért dolgoznak a Maty-éren – mondta Csabai Edvin szakmai igazgató, aki szerint ezúttal is kiváló felkészültségű versenyzők jutnak majd szóhoz a viadalon.

– Fiú kajakban láthatjuk Varga Ádámot, aki 1000 párosban volt idén világbajnok, a lányoknál a Lucz famíliából Anna érhet el szép sikereket, női kenuban Bragato Giada és Nagy Bianka, míg a fiúknál Simon Sebestyén, Kocsis Ádám vagy éppen Zombori Csongor lehet meghatározó tagja a csapatnak, hogy csak néhányat megemlítsünk a sok-sok tehetséges versenyzőnk közül – folytatta a szakmai igazgató, aki örömtelinek tartja, hogy versenyzőik révén olyan egyesületek is szóhoz jutnak majd az ORV-n, amelyek az elmúlt években alakultak.

– Ez is megmutatja, hogy van erő és van jövő az újonnan alakult kluboknál, jól működik a Varsa 2 program, hiszen ilyen rövid idő alatt is fel lehet mutatni eredményeket – tette hozzá Csabai Edvin.

Érdemes lesz tehát ezen a hétvégén kilátogatni a Maty-érre, ahol kora reggeltől sötétedésig zajlanak majd a küzdelmek. A magyar csapat 97 fővel vesz részt az eseményen, amelyet az interneten élőben lehet majd figyelemmel kísérni. A versenyről profi közvetítés készül majd, 9 épített kamerapozícióval, slowmotion kamerával a célban, valamint a mezőnyt követni képes drónnal és fahrtkocsival. Ez pedig olyan képi világot garantál, amilyen még egyetlen serdülő kajak-kenu versenyen sem készült a világon. A rögzített anyagokból az M4 Sport csatorna szeptember 27-én, 16.30-tól egy órás összefoglalót sugároz majd.

Forrás: kajakkenusport.hu

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×