Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.87
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Kajak-kenu: jól belehúztak a fiatalok

Ismét nagy sikerrel zárult a hagyományos tavaszi idénynyitó verseny az A-Híd Építők Kupa Öbölkör bajnokság a budapesti Népszigeten, amely a sportág egyik legnagyobb utánpótlás rendezvénye.

Szinte az egész ország megmozdult, több mint ezer nevezés érkezett a szombati A-Híd Építők Kupa Öbölkör bajnokságra, amely az elmúlt évek során a sportág egyik legnagyobb utánpótlás rendezvényévé nőtte ki magát. Jól mutatja az érdeklődést az U14-es fiú kajakosok mezőnye, amelyben közel hetven induló vett részt - írja a kajakkenusport.hu.

„Jó látni, hogy folyamatosan bővül a sportág, szinte már ki is nőtte a helyszínt ez a verseny, amely tökéletes üzenet lehet arra, hogy az Újpesti-öböl alkalmas lenne a vízisportok számára egy integrált, budapesti központ kialakítására. Reményeink szerint megindul majd egy rendezési terv, amelynek köszönhetően igazi sportsziget lesz ez a terület” – mondta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára, aki korábbi utánpótlás szövetségi kapitányként örömmel vesz részt minden gyerek rendezvényén a sportágnak.

„Az Építők Margitszigeti Diák Kajak Club, valamint a KSI SE a hagyományokhoz méltóan jó házigazdája volt ennek az eseménynek. Ezért is szeretik ezt a versenyt a klubok, no és azért, mert ahogyan Szilárdi Katalin is fogalmazott: tét nélkül, kötetlenül lehet felmérni, miként sikerült a fiatalok téli, tavaszi felkészítése. Ez egy laza hangulatú verseny, már amennyire egy verseny laza lehet. Innentől pedig jöhetnek a tétért zajló, kemény csaták is.”

A főtitkár kitért a szülők szerepére is, akik egyre nagyobb létszámban kísérik el a gyerekeket az utánpótlás versenyekre.

„Nagyon örülünk, hogy a gyerekeiken keresztül a szülők a sportágunk, az egyesületeink mellé állnak és részeseivé válnak a kajak-kenunak. Bízunk benne, hogy egyre többen választják a vízpart helyett a vizet, ők is lapátot ragadnak és bekapcsolódnak a sportág vérkeringésébe” – tette hozzá Schmidt Gábor.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×