Infostart.hu
eur:
385.2
usd:
331.7
bux:
121983.48
2026. január 16. péntek Gusztáv

Oxfordi és a cambridge-i sztárvendégek a Dunai Regattán

A tehetséggondozással foglalkozó Antall József Tudásközpont május 7-én negyedik alkalommal rendezi meg a Dunai Regattát a budapesti Műegyetem rakparton. Az idei esemény sztárvendége a két nagy múltú angliai egyetem, Oxford és Cambridge evezőscsapata lesz.

Ricsovics Ágnes projektvezető a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: már tavaly nyáron felvették a kapcsolatot a két világhírű felsőoktatási intézménnyel, és decemberre sikerült véglegesíteni a részvételüket.

Hozzátette: az első Dunai Regattára még toborozniuk kellett a hazai egyetemi és főiskolai evezős- és sárkányhajócsapatokat, idén viszont rekordot döntenek: az Oxford és a Cambridge nyolcasa mellett hat magyar egyetem profi evezőscsapata sorakozik majd fel a Dunán, az amatőr sárkányhajós futamokon pedig tizenöt hazai egység indul.

A válogatott Pétervári-Molnár Bendegúz, aki valószínűleg vezérevezőse lesz a Corvinus Egyetem csapatának, azt mondta: nagyon jó az ilyen versenyek hangulata, más, mint a hivatalos viadaloké, és reméli, hogy mint tavaly, idén is bejutnak a döntőbe.

A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) technikai segítséget nyújt a szervezőknek - közölte Bényi Szabolcs, a MESZ elnöke. Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke pedig azt mondta: bámulatos, hogy a tudásközpont ennyi diákot meg tud mozgatni.

A versenyzők a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveznek végig, így a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthetik egyetemük csapatát. Az evezősök 2000 métert, a sárkányhajósok pedig több mint 3000 métert teljesítenek. Mindkét verseny előfutamokból és döntőből áll majd.

A regatta idejére leállítják majd a dunai hajóforgalmat, a fesztivál központi helyszínét, a Műegyetem rakpartot pedig lezárják az autók elől.

A május 7-én, szombaton 11 órakor rajtoló rendezvény sokszínű parti programmal és esti koncertekkel is várja a látogatókat. A Műegyetem rakparton napközben a szurkolásé és a sportolásé lesz a főszerep, estére viszont hangulatos fesztivállá alakul a regatta, és a tervek szerint hajnalig tart majd a buli.

A szervezők öt-hatszáz aktív résztvevőre és - reménykedve a jó időjárásban - mintegy 25 ezer látogatóra számítanak. Céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz az egyetemeket, felhívják a figyelmet a sportos életmód fontosságára, építsék Budapest imázsát és szemléltessék a Duna sokszínű kihasználási lehetőségeit - hangzott el.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×