eur:
394.4
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Polgár Judit ezt várja a sakkcsapat Eb-n

Az első hatba szeretne kerülni a magyar válogatottal a pénteken kezdődő reykjavíki sakkcsapat Európa-bajnokságon Polgár Judit, aki szövetségi kapitányként először irányítja az együttest.

A magyar válogatott az élő pontszámok alapján a hetedik helyre van rangsorolva a harminchat csapatos mezőnyben, ezért egy érmes helyezéssel már elégedett lenne Polgár Judit. Az új szövetségi kapitány döntése alapján az első táblás Lékó Péter lesz, mögötte Rapport Richárd, Almási Zoltán, Berkes Ferenc és Balogh Csaba a sorrend. Az Eb-résztvevőkről Polgár Judit azt mondta, a világ legjobb húsz játékosából nyolc ott lesz Izlandon.

A debütáló szövetségi kapitány korábban az InfoRádióban arról beszélt, hogy továbbra is az orosz sakkozók és a szovjet utódállamokból érkező versenyzők tartoznak az élmezőnyhöz, de ma már több más nemzetből, Kínából, Norvégiából és Indiából is érkeznek klasszis sakkozók.

"A régi Szovjetunióból szétszakadt országok, egyértelmű, sőt Oroszországban is rengeteg nagyon kiváló sakkozó van, de már nem az van, hogy egyértelműen ők a legjobbak. Olimpián például olyan terhet cipelnek magukkal, olyan pszichológiai hátránnyal indulnak van, hogy tíz éve nem nyertek olimpiát. Az új sakkhatalom Kína, ahol nagyon erősen ráálltak, komoly munka folyik annak érdekében, hogy kimagasló eredményű játékosok legyenek. A férfiak között is vannak már a húsz-harmincban többen is, és a női világbajnok már az utolsó tíz-tizenöt évben elég sok éven keresztül volt kínai. India is, volt Ananda, aki sok éven keresztül volt világbajnok, a százban nem csak egy indiai játékos van. Aztán Norvégia, Magnus Carlsennel, de Franciaországban is vannak tehetségek, tehát már nem annyira egyértelmű, hogy melyik ország a sakkhatalom. Oroszországban van a legtöbb top húszas éljátékos, de Magyarország is folyamatosan odatartozott."

Polgár Judit szerint a végső helyezés azon múlik, hogy az utolsó két-három fordulónak milyen pozícióból tud nekivágni a csapat. Lékó Péter úgy látja, a fizikai állóképességnek nagy szerepe lesz az Európa-bajnokságon. Rapport Richárd élete legjobb formájában érzi magát, Almási Zoltán pedig nagyon motiváltan várja a viadalt.

Ruck Róbert, a női válogatott augusztusban kinevezett kapitánya azt mondta, a 2013-as egyéni Európa-bajnok, decemberben anyai örömök elé néző Hoang Thanh Trangot nélkülöző magyar együttes előzetesen a kilencedik a harminc induló ország között, de azt szeretné, ha a csapat ehhez képest egy-két helyet előrelépne.

A reykjaviki sakkcsapat Európa-bajnokság november 13-22. között lesz, ahol svájci rendszerben kilenc fordulót játszanak az együttesek.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 18:04
×
×
×
×