Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Platini ellen is nyomozás folyik

Német sajtóértesülés szerint nemcsak Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, hanem az európai szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini ellen is nyomoz a svájci államügyészség.

Blattert pénteken korrupció gyanújával kihallgatta a svájci rendőrség hűtlen kezelés miatt, továbbá házkutatást tartottak az irodájában és számos iratot lefoglaltak. A hatóságok tanúként szintén kihallgatták Platinit annak kapcsán, hogy kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA alapjaiból származó pénzt állítólag az 1999 januárja és 2002 júniusa között a FIFA-nál végzett munkájáért fizették ki.

A Die Welt napilap kedden saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy a francia sportdiplomata jóval több pénzt kapott a kétmillió franknál. A lap hozzátette, ha a gyanú beigazolódik, az UEFA első embere aligha pályázik a FIFA februárban megüresedő elnöki tisztségére.

Platini hétfőn bejelentette, hogy mindenben a FIFA etikai bizottságának rendelkezésére áll, mivel semmi törvénybe ütközőt nem tett.

A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető február 26-án esedékes megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×