Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A Serie A-ban is lesz gólvonal-technológia

A következő szezonban debütál az olasz labdarúgó-bajnokságban a gólvonal-technológia - jelentette be Carlo Taveccio, az olasz futballszövetség (FIGC) elnöke szerdán.

A szervezet vezetője azután közölte a hírt, miután a technológia bevezetésének lehetőségeit vizsgáló munkacsoport meghozta az erre vonatkozó döntést.

A FIGC decemberben elvetette a technológia alkalmazásának ötletét, s létrehozta a profi ligákat képviselő szakemberekből, játékvezetőkből és szakértőkből álló bizottságot, amely a rendszer bevezetésének költségeit, valamint a megvalósíthatóságot vizsgálta meg.

A tavalyi brazíliai világbajnokságon használt, az angol Premier League-ben már működő, Németországban pedig a következő szezon elején bevezetésre kerülő rendszer arra alkalmas, hogy megállapítsa, a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×