Infostart.hu
eur:
384.94
usd:
331.98
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Pintér távozik a válogatott éléről

A Magyar Labdarúgó Szövetség és Pintér Attila közös megegyezéssel bontanak szerződést. Pintér nyolc hónapig irányította a válogatottat. A következő három meccsen Dárdai Pál ül majd a kispadon.

A menesztett Pintér Attila helyére ideiglenesen, a következő három mérkőzésre Dárdai Pál volt válogatott futballistát nevezte ki a hazai szövetség a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

Pintér Attilát tavaly december 19-én nevezték ki. Irányításával öt találkozót játszott a csapat, két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el. Az egyetlen tétmérkőzésén, az északírek elleni szeptember 7-i, hazai Európa-bajnoki selejtezőn kikapott a válogatott (1-2), és így már az első forduló után nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően.

Pintér Attila menesztésével kapcsolatban az MLSZ elnöke hangsúlyozta, az, hogy kilenc hónap után a szövetségnek ilyen döntést kellett meghoznia, az őt kinevezőknek a felelőssége is. Az okokról Csányi Sándor elmondta, a szakmai bizottság értékelése szerint Pintér túl nagy kerettel dolgozott, valamint a rendszeres összetartások ellenére, például az északírek elleni Eb-selejtezőn is, volt a csapatban olyan játékos, aki korábban nem szerepelt a válogatottban. Hozzátette: "Pintér Attila stílusában eltért a korábbi szövetségi kapitánytól, Egervári Sándortól, aki sokkal szelídebb volt. Az gondoltuk, az ő irányítása alatt a válogatott küzdőképessége és harciassága sokat fog növekedni".

Csányi Sándor hozzátette: természetesen kockázattal is járt a tréner decemberi kinevezése, többek között a kapitány "nehézkes kommunikációja" miatt. Jelezte, Pintér távozása nem fogja jelentősen megterelni az MLSZ költségvetését.

Az MLSZ elnöke jelezte: ideiglenesen, a téli szünetig a Hertha BSC alkalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-szeres válogatott játékos irányítja a csapatot. Dárdai családi okok miatt, csak három mérkőzsére vállalta a nemzeti csapat irányítását.

A válogatott október 11-én Romániában játszik, három nappal később a Feröer-szigeteken lép pályára, majd november 14-én fogadja a finn csapatot Eb-selejtezőn.

A hosszú távú döntéssel kapcsolatban Csányi Sándor azt közölte, nem akarnak kapkodni, és egyelőre azt sem akarja kijelenteni, hogy biztosan külföldi szakember ül majd a kispadra, mert nem szeretne úgy járni, mint Pintér Attila kinevezésénél. A következő kapitány kiválasztásánál 20-40 Magyarországon dolgozó komoly szakember véleményét is ki fogják kérni. Hozzátette: már most 5-6 olyan külföldi szakember neve van a kalapban, akik komoly csapatoknál és válogatottakkal értek el sikereket, sőt világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon túljutottak a csoportkörön.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×