Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
314.77
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Beindult a faragás Kemény Dénes érkezése után

Elsősorban a kiadások jelentős csökkentésével sikerült javítani idén a Magyar Vízilabda Szövetség anyagi helyzetén - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes. A szövetség elnöke hozzátette: ha az a siker fő jellemzője,hogy a válogatottak hogyan szerepeltek, akkor minden ok megvan az elégedettségre.

A szervezet - pontosan egy évvel ezelőtt megválasztott - elnöke úgy fogalmazott: még meg kell tanulnia, milyen az az elnöki év, ami elégedettséget jelenthet, ehhez azonban még két-három esztendő tapasztalatára szükség lehet.

Kemény Dénes szerint nincsenek az elnöki tevékenységnek olyan egyszerű kritériumai, mint egy szövetség kapitányénak, akkor tudta, mikor érezheti magát elégedettnek. Kijelentette: kapitányként tisztában volt vele, hogy bizonyos években valami hiányzott.

Az biztos, hogy ha az a siker fő jellemzője, hogy a szövetség csapatai, vagyis a válogatottak hogyan szerepeltek, akkor minden ok megvan az elégedettségre - tette hozzá Kemény Dénes.

"Tíz világversenyen indultak a válogatottak különböző korosztályokban (junior, ifi és főiskolai világbajnokságok) valamint a felnőtt csapat 2-2 világversenyen, ezeken öt érmet szereztek, köztük aranyakat, ezért biztos, hogy sok mindenki irigyel minket" - hangsúlyozta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

Kemény Dénes az egyéb elnöki tevékenységek közül kiemelte, hogy sok olyan lépést sikerült megtenni az elmúlt egy évben, ami újdonságnak számít vagy orvosolta az esetleges problémákat.

Elmondta azt is: a tavalyi év - amikor még kapitány volt - különösen a férfi válogatott szempontjából gyengére sikeredett, ez nem igazán segítette az amúgy sem "acélos kassza" rendbetételét. Kemény Dénes fontosnak tartja, hogy megváltozott a nagy cégek sport-szponzorációhoz való hozzáállása, elsősorban a 2008 novemberében elkezdődött és még be sem fejeződött gazdasági világválság következtében.

Hozzátette, "voltak rejtett aknák" is a szövetség idei költségvetésben, de a költségek lefaragása az a terület, ahol elnökként a leginkább aktív tudott lenni. Büszke arra, hogy úgy tudják lezárni a 2013-as évet, hogy a következőre semmiféle restancia nem csúszik át.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy több fronton sikerült több tízmilliós nagyságrendben csökkenteni a kiadásokat - magyarázta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×