Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.42
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Janics Natasa egyik számában sem került dobogóra 200-on

Douchev-Janics Natasa egyesben ötödik, párosban Kovács Katalinnal negyedik lett a duisburgi kajak-kenu világbajnokság 200-as döntőiben.

Kezdésként a háromszoros ötkarikás bajnok kajakos Douchev-Janics Natasa - aki tavaly, az ötkarikás játékokon és idén, az Eb-n is harmadik volt ebben a számban - lemaradt a dobogóról egyesben, ötödikként zárt. A győzelem a címvédő és londoni bajnok új-zélandi Lisa Carringtoné lett, a bronzot pedig Janics sógornője, a szlovén Spela Ponomarenko Janic szerezte meg.

Következett a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó, amely reálisan nem pályázhatott éremre, de nagyon szépen versenyzett, nagy küzdelemben maradt csak le a dobogóról, s végül negyedik lett a német, az orosz és a fehérorosz egység mögött.

Janicsnak 35 perce volt arra, hogy az egyesről áthangolódjon a párosra, ahol társával, Kovács Katalinnal - csakúgy, mint a júniusi kontinensviadalon - egyértelműen győzni akartak. A rajtjuk nagyon rosszul sikerült, s így "futniuk" kellett a riválisok után, de akármennyire igyekeztek és harcoltak, végül nemhogy a győzelem, de még a dobogós helyezés sem jött össze. Negyedikként zártak - ilyen, azaz hogy érem nélkül maradjanak, még nem fordult elő, amióta ez a két sportoló egy párosban szerepel.

"Hibásnak érzem magam a rossz rajtunk miatt, mert őszintén szólva egy kicsit váratlanul ért - mondta az MTI-nek Kovács. - A hangosbeszélő elnyomta az indítóbíró hangját, ezt azért nem érzem sportszerűnek, azt sem tudtam, hol tartunk a rajt előtt, fent sem volt a lapátom. A rajtban így kaptunk egy fél hajóhossznyi hátrányt, s bár utána szerintem nem mentünk rossz pályát, már nem tudtuk behozni a lemaradást."

A háromszoros ötkarikás bajnok Kovács - akinek ez volt az utolsó száma a vb-n - eddig 31 világbajnoki címet szerzett pályafutása során (ezzel világrekorder), de 1998 óta most először fordul elő, hogy arany nélkül utazzon haza. Janics később a váltó tagjaként még vízre száll Duisburgban.

A 200-as B döntőkben érdekelt magyarok közül Tótka Sándor (K-1) nyert, így összesítésben tizedik lett, Lantos (C-1) másodikként ért célba (11.), a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duó pedig ötödikként zárt (14.). .

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×