Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
315.99
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Kétszer bukott meg idén a világhírű sportoló

A BBC információi szerint a világ idei legjobb 100-as síkfutó eredményével rendelkező amerikai sprinter, Tyson Gay két doppingellenőrzésen is fennakadt idén, s a mintáiban szteroidot találtak.

A brit közszolgálati média arról számolt be a honlapján, hogy megszerezte az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) által Gaynek július 23-án küldött levél kivonatát. Ebben arról értesítették a vágtázót, hogy a júniusi amerikai válogatón adott mintájának szénizotópos vizsgálata során egy nem a szervezete által termelt szteroid nyomaira bukkantak.

Az USADA hivatalosan nem reagált, Gay ügyének vizsgálata pedig továbbra is folyik. Az ügynökség azt ugyanakkor elismerte, hogy az atléta legalább két vizsgálaton fennakadt.

Gayről július 14-én derült ki, hogy egy májusban, versenyen kívül levett mintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. A háromszoros világbajnok, amerikai csúcstartó (9.69 mp) sprinter ezt követően rögtön jelezte, hogy visszalép a moszkvai világbajnokságtól. Egyúttal elmondta, hogy tisztában van azzal, mi történt. Részleteket nem közölt, csupán annyit, hogy "olyan emberben bízott meg, akiben nem lett volna szabad, mert becsapta őt", a hibáját viszont elismerte.

A 2007-es oszakai világbajnokságon az amerikai vágtázó 100-on, 200-on és a 4x100-as váltóval is győzni tudott, ám ezt követően szinte állandóan sérülésekkel bajlódott. A 2008-as olimpián döntőbe sem tudott kerülni, míg a 2009-es vb-n második lett Usain Bolt mögött, majd alig egy hónappal később 9.69 másodperces amerikai rekordot ért el, amely minden idők második legjobb 100-as futása.

Éveken át húzódó csípőproblémáját végül egy műtét oldotta meg, ám a 2011-es vb-t ki kellett hagynia, a tavalyi olimpián pedig negyedik lett 100-on, 200-on nem indult. Öt év után az idei volt az első év, amikor - állítása szerint - problémamentesen tudott készülni, s így már nem csupán 100-on, hanem hosszú idő után először 200-on is rajtolt, sőt, az amerikai bajnokságon 19.74 másodperces idővel győzött. A klasszikus sprinttávon 9.75 mp-t ért el idén, és egészen lebukásáig a szám első számú esélyesének számított a szupersztár Bolttal szemben, aki Moszkvában végül triplázott, s ezzel már nyolc világbajnoki aranyéremnél tart.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×