Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
316.57
bux:
149607.68
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Döntött a CAS, érvényben marad a Harkiv kizárása

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteki döntése értelmében az ukrán Metaliszt Harkiv nem folytathatja szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája idei sorozatában, így a selejtező utolsó fordulójában a Szalai Ádámot is foglalkoztató német Schalke 04 a görög PAOK Szalonikivel találkozik.

Az európai szövetség (UEFA) szerdán zárta ki a BL-ből és az összes kontinentális kupasorozatból az ukrán együttest. A büntetést azért szabta ki az UEFA, mert a CAS augusztus elején helybenhagyta az ukrán szövetség (FFU) egy korábbi döntését, amelyben 25-25 ezer dollár (5,6 millió forint) megfizetésére kötelezte a Harkivot és a Karpati Lvivet, mivel kiderült, hogy a 2008 áprilisában játszott találkozójuk eredményét manipulálták. A Metaliszt csütörtökön a CAS-hoz fordult a kizárás miatt, de nem sikerült elérnie, hogy folytathassa szereplését a BL-ben.

A CAS a hónap elején helyben hagyta az FFU másik határozatát is, amely alapján megfosztotta a Harkivot a 2007/08-as szezonban elért bajnoki harmadik helytől, valamint az egyesület egyik játékosát öt évre, további öt futballistát pedig három esztendőre tiltott el. Mindemellett Jevhen Krasnyikovot, a Metaliszt igazgatóját öt évre eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Az ukrán csapat jövő szerdán találkozott volna a Schalkéval a BL-selejtező utolsó fordulójában, a csoportkörbe kerülésért kiírt párharc első mérkőzésén, majd augusztus 27-én a visszavágón. Az UEFA döntése értelmében a Metaliszt helyett az általa az előző körben búcsúztatott PAOK lesz a Schalke 04 ellenfele. A szaloniki klub helyét az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában pedig senki nem veszi át, hanem az izraeli Makkabi Tel-Aviv - amely korábban a Győrt búcsúztatta - párharc nélkül kerül a második számú kupasorozat főtáblájára.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×