Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
315.93
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Overdose szeptemberben búcszik

A világhírű magyar versenyló, Overdose szeptember elsején fut utoljára Magyarországon.

"Egy 1200 méteres versenyben búcsúzik el a Kincsem Park közönségétől" - nyilatkozta a PannoniaOverdose.hu-nak a társtulajdonos Mikóczy Zoltán. Hozzátette, hogy Overdose mostani egészségi és edzettségi állapota alapján már most készen áll a versenyre. Mikóczy elárulta, hogy ha a ló megfelelően fut itthon, esetleg október elején még Párizsban is indítják.

"Ám tudjuk, hogy nála minden verseny esetleges, ezért egyelőre csak annyi biztos, hogy szeptember elsején a magyar közönségtől a Kincsem Parkban elbúcsúzunk. Közel két év kihagyás után az 1200 méteres Kozma Ferenc Emlékverseny megfelelőnek tűnik a számára. Ez pályafutása utolsó hazai futása lesz, hiszen akár lesz utána Párizs, akár nem, jövőre szinte bizonyosan ménesbe megy" - mondta a társtulajdonos az utóbbi évek legsikeresebb magyar versenylováról.

A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő Overdose savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, emiatt veszélybe került karrierje. 2010-ben vissza tudott térni, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavalyelőtt viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen kiváló futással, alig több mint egy lóhosszal a győztestől lemaradva a negyedik helyen ért célba. Overdose 2011. november 13-án, Rómában futott legutóbb, és akkor győzött.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×