Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
315.18
bux:
148479.31
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Öttusa Eb - Mindhárom magyar női versenyző a döntőben

Mindhárom magyar induló bejutott a női verseny hétfői döntőjébe a lengyelországi Drzonkówban zajló öttusa Európa-bajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint 42 versenyző kezdte meg a küzdelmeket két 21 fős csoportban. Az A csoport tagjai - köztük Cseh Krisztina - vívással kezdtek, majd az úszás és a kombinált szám következett, míg a B csoportban szereplőknek - többek között Gyenesei Leilának és Földházi Zsófiának - úszás, vívás, kombinált szám volt a sorrend.

Cseh Krisztina a vívásban második lett (27 győzelem/13 vereség, 980 pont), és ezt a pozíciót megőrizte az úszás után is, így kedvező helyzetben vághatott neki a lövészetből és futásból álló kombinált számnak. Továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben, ötödikként célba érve lehet ott a 36 fős fináléban.

A másik csoportban az újdonsült országos bajnok Földházi Zsófia a harmadik, Gyenesei Leila pedig az ötödik idővel ért célba a medencében, majd a páston mindketten 860 pontot (21/19) szereztek. A záró számot Földházi a negyedik, Gyenesei pedig a hetedik helyen várta, végül Földházi feljött a második helyre, Gyenesei pedig a 11. helyen futott be.

Az Európa-bajnokság vasárnap a férfiak selejtezőjével folytatódik, magyar részről Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence és Demeter Gergely lesz érdekelt.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×