Infostart.hu
eur:
386.73
usd:
332.18
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Kirúgták Mancinit a kupafiaskó után

Menesztették posztjáról Roberto Mancinit, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City menedzserét.

Míg Manchesterben a United a bajnoki címet és a visszavonuló Sir Alex Fergusont ünnepelte, addig a kedd esti bajnokira készülő riválisnál, a Citynél elbocsátották Roberto Mancinit. A hivatalos indoklás szerint az olasz szakvezető nem teljesítette a kitűzött célokat, kivéve a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolását. A City második helyen áll a bajnokságban, de szombaton 1-0-ra kikapott a Premier League-ből a kiesés elől menekülő Wigantől az FA-kupa döntőjében.

Mancini 2009 decemberében vette át a csapat irányítását, 2011-ben a kupában, tavaly pedig a bajnokságban vezette diadalra a manchesterieket, de a BL-ben egyik évben sem élték túl a csoportkört.

Az olasz edző bűne az is, hogy bírálta a City vezetését, amiért nem erősítették meg kellően a csapatot. Kirúgása után 7 millió fontos fájdalomdíjra számíthat a klub dúsgazdag vezetésétől.

A hátralévő két mérkőzésen az eddigi másodedző, Brian Kidd dirigálja a Cityt, nyáron pedig  várhatóan a Málagát irányító chilei Manuel Pellegrini ül a kispadra. Sajtóhírek szerint a klubvezetés már felvette a kapcsolatot a korábbi Real-edzővel, de megegyezés még nincs.

Az angol bajnokság mindhárom dobogósát új edző veszi át a nyáron: a visszavonuló Fergusont David Moyes váltja, a jelenleg harmadik, Európa Liga-döntőre készülő Chelsea-nél pedig Rafa Benítez szerződése lejár, és jó esély van José Mourinho visszatérésére.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×