A szakember a hajrában elért találatokkal 2-0-ra megnyert madridi meccs után arról beszélt, hogy olyan helyen szeretne dolgozni, ahol szeretik őt, márpedig Spanyolországban ezt nem érzi.
"Itt nagyon sokan gyűlölnek engem, ebben a teremben is többen vannak ilyenek" - mondta a sajtótájékoztatón. "Nagyon nehéz döntés előtt állok, mert szeretem a Realt és az elnökét. Majd a szezon végén leülünk és beszélünk a jövőről."
Mourinho utalt rá, hogy Anglia felé "kacsingat". Mint jelezte, a szigetországban szeretik és megbecsülik őt, s csak akkor kritizálják, amikor azt érdemli, s elismerik, ha jól teljesít.
"Több angol csapatnál szeretnek, egy klubnál pedig különösen" - utalt korábbi munkaadójára, a Chelsea-re.
A keddi meccsel kapcsolatban az edző legfőképp Howard Webb játékvezetőt bírálta, akinek szerinte ki kellett volna állítania Mats Hummelst a második félidőben, még 0-0-ás állásnál.
"Mindig is remek bírónak tartottam Webbet, s ez továbbra is így van, de egészen hihetetlen számomra, hogy Hummelst nem küldte le a pályáról, sőt le sem fújta az egyértelmű kezezését a 16-os előtt. Akkor még 18 perc volt hátra a meccsből" - mérgelődött Mourinho.
Az 1997 után ismét BL-finalista Borussia Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp kevesebbet "bírózott", igaz, utalt rá, hogy Sergio Ramosnak, a Real védőjének túl sokat megengedett Webb.
A német szakember elsősorban csapatával foglalkozott, s előretekintett a londoni fináléra.
"A vége nagyon szoros lett, pedig nem kellett volna annak lennie, csak be kellett volna lőnünk a nagy helyzeteinket" - mondta Klopp. "Összességében ma kevés futballt mutattunk be, de azért megérdemelten jutottunk a fináléba."
A 45 éves edző nem titkolta, hogy már alig várja a május 25-i londoni döntőt.
"Még sosem voltam a Wembley-ben. Az biztos, hogy életünk egyik legnagyobb élménye lesz, de senki se higgye, hogy turistának megyünk oda" - mondta magabiztosan. "Akárki is lesz az ellenfelünk, nem mi leszünk a meccs esélyesei, de mindenki láthatja majd, hogy a kupáért utazunk el a fináléra."
Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok