A vendégek kezdték jobban az összecsapást, zárt védekezésükkel nem tudtak mit kezdeni a hazaiak. A Randers 6-3-ra vezetett, amikor Ambros Martín időt kért, ezt követően pedig feltámadt a Győr és fokozatosan feljött, majd el is lépett ellenfelétől és a félidő végére háromgólos előnyre tett szert.
A fordulást követően már egyértelműen a Győr akarata érvényesült, a gárda a hajrában "örömjátékkal", gyönyörű megoldásokkal szolgálta ki a közönséget. Görbicz például saját térfeléről talált be az üresen hagyott dán kapuba.
A Győr az elődöntőben vagy a szlovén Krim Ljubljanával, vagy a román Valcea együttesével találkozik, ez vasárnap dől el.
A spanyol Ambros Martín edző vezette magyar együttes sorozatban 12. összecsapásán diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban. Erre eddig korábban csak egyszer volt példa: a Németh András irányította, Tóth Tímeával felálló osztrák Hypo Niederösterreich a 2007/08-as szezonban jutott el hasonlóképpen hibátlan mérleggel az elődöntőbe.
Győri Audi ETO KC-Randers (dán) 32-24 (15-12)
a magyar csapat gólszerzői: Görbicz 6, Radicevic 6, Löke 4, Szepesi 3, Amorim 3, Lekic 3, Kovacsics 2, Orbán 2, Tervel 1, Rédei-Soós 1, Hornyák 1
Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront