Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Bundabotrány: Õrizetbe vették S. Lászlót

Õrizetbe vette majd kihallgatta a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben S. László volt labdarúgót a Központi Nyomozó Főügyészség. A szervezet tájékoztatása szerint a férfit jelentős kárt okozó csalás kísérletével és vesztegetéssel gyanúsítják, nem tett vallomást.

A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly júniusi akciójában 7 embert vett őrizetbe. S. Lászlót akkor nem sikerült kézre keríteni, mert az Egyesült Államokban volt. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, egy hónappal később a perui hatóságok fogták el a limai repülőtéren. S. László ezután maga kérte kiadatását Magyarországnak, amihez Peru hozzájárult. A főügyészség gyanúja szerint a férfi központi figurája egy nemzetközi bűnszervezetnek, amely az ügyletbe bevont játékvezetők és játékosok segítségével futball-mérkőzések végeredményét befolyásolta, és ezekre a találkozókra illegális fogadóirodákon keresztül több százezer eurós fogadásokat kötött. Magyarországon az ügynek eddig 17 gyanúsítottja van.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×