Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Mise, gólok és örömfoci Gyulán

Nagyszerű hangulatban, remek mérkőzéseket és portugál győzelmet hozott a Katolikus Papok Teremlabdarúgó Európa-bajnoksága Gyulán. A hatodik alkalommal megrendezett tornára tizenegy országból érkeztek csapatok, a magyar válogatott pedig még sohasem volt olyan közel az elődöntőhöz, mint ezúttal, s mindössze egy percen múlt a négy közé kerülés. Végül a két püspököt a soraiban tudó honi papválogatott az ötödik helyen végzett.

Idén hazánkban, Gyulán rendezték a tornát, amelyen 11 ország katolikus papválogatottja vett részt. A külföldről érkezett vendégek remekül érezték magukat Erkel Ferenc szülővárosában, a labdamentes időszakban például meglátogatták a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiát, megjárták a gyulai várat, no meg kellemes órákat tölthettek a híres várfürdőben is.

Az Európa-bajnokság programjában természetesen a fő helyet minden nap a szentmise foglalta el, ezt követően reverendából mezbe öltöztek az atyák és következhettek a gólok, aminek nem volt híján a torna, miként az örömfutballnak sem. A hangulatról a Grosics Akadémia növendékei és a Városi Sportcsarnokba kilátogató gyulai futballdrukkerek gondoskodtak, vagyis, komoly szurkolótábor biztatta a magyar csapatot, igaz, ugyanígy tettek a bosnyákok, a horvátok és a szlovének is egymás meccsein.

A magyar válogatott, soraiban Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel és Palánki Ferenc egri segédpüspökkel, kitűnően helytállt és soha nem járt olyan közel az elődöntőhöz, mint a gyulai eseményen.

A horvátok ellen 2-1-re vezetett a Tóth Bálint vezetőedző által dirigált honi papválogatott, ami biztos elődöntőt jelentett volna, ám a vendégek az utolsó percben egyenlítettek, így ők jutottak tovább. S milyen az élet, a magyarokat hajszállal megelőző horvátok az elődöntőben hosszabbítás után legyőzték a nagy esélyes lengyeleket, ezzel a fináléba kerültek.

Összességében bejött a papírforma, ugyanis évek óta a lengyel, a portugál, a horvát és a bosnyák csapat kerül a legjobb négy közé, ami nem véletlen, hiszen említett válogatottakban olyan atyák is pályára léptek, akik korábban élvonalbeli futballistaként kergették a labdát hazájukban.

A tornát végül a sorozatban első alkalommal Portugália nyerte, korábban Horvátország kétszer, Lengyelország háromszor végzett az élen. A portugálok a finálé rendes játékidejében 1-1-re végeztek Horvátországgal, majd büntetőkkel az ibériai ország atyái győztek 5-4-re. A bronzérem a lengyeleknek jutott, míg a negyedik helyen Bosznia-Hercegovina zárt. A magyar katolikus papválogatott az 5. helyért rendezett mérkőzésen Veress Zoltán duplájával 2-1-re nyert Szlovákia ellen, ez által az 5. helyen végzett.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×