Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Arn Gréta kiesett Rómában

Arn Gréta két szettben kikapott a kínai Li Nától a római teniszverseny negyeddöntőjében.

Arn Gréta 69 perc alatt, 6:3, 6:1-re kikapott a pénteki negyeddöntőben a negyedik helyen kiemelt kínai Li Nától a római salakpályás tenisztorna 2,05 millió dollár összdíjazású női versenyében.

A világranglista 48. helyén álló, 32 esztendős magyar játékos rögtön az első adogatását elvesztette, s ez meg is határozta a nyitószett kimenetelét: a WTA-rangsorban hatodik Li magabiztosan tartotta brékelőnyét, és 33 perc alatt hozta az első játszmát.

A folytatásban is az idei Australian Open 29 éves döntőse irányított, a játékrész elején kétszer is elvette riválisa adogatását, 4:1-re elhúzott, s innen már nem volt visszaút a magyar játékos számára.

Arn ezzel együtt is szenzációsan szerepelt az olasz fővárosban: az első körben a 11. helyen kiemelt, orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztatta, majd a következő fordulóban a hazai közönség előtt szereplő Alberta Briantit verte két játszmában, végül pedig - a csütörtöki nyolcaddöntőben - a szintén orosz Jelena Vesznyinát győzte le maratoni csatában, három szoros szettben.

Arn a nyolc közé jutásért 41.450 dollárt és 225 világranglistát pontot kapott.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×