, amelyen a hollandok nem játszottak csúcsformában, de így is legyőzték a magyar együttest.
Az osztályzatok szerint a meccs legjobbja Gera Zoltán volt, a két gólt szerző támadó, 8,5-est kapott. Az értékelés kiemeli, hogy mindkét találata szép volt, jól passzolt és a csapata vezéreként teljesített.
A portál 8-as érdemjegyet adott a három gólpasszt kiosztó Dzsudzsák Balázsnak, hozzátéve, hogy a gyengébb első játékrész után a második félidőben élt igazán.
Az első magyar találat szerzője, Rudolf Gergely 7-est kapott a Goal.com szakíróitól. Bár gólja szerencsés volt, de sokat küzdött.
A leggyengébbnek Fülöp Márton teljesítményét tartja a szakportál. A kapus hét lövésből kettőt hárított, bár az öt gólért a védelem is okolható. A hátsó alakzat három tagja kapott még 5-öst, Lackzó Zsolt pedig 5,5-öst, annak ellenére, hogy többször is lemaradt Dirk Kuytről.
Vanczák Vilmosról azt írják, hogy keddi teljesítményét jobb, ha elfelejti, míg Juhász Roland teljesítményénél megemlítik, hogy nem zárt vissza a támadókkal, és ennek árát meg is fizette a csapat. Priskin Tamásnak csak a szerencse hiányzott a gólszerzéshez, az őt váltó, 35 éves Tököli Attilát pedig fiatal csatárnak nevezi a lap.
A hollandok közül Dirk Kuyt kapta a legjobb osztályzatot, 8,5-est, míg az átlagosnál jobbnak ítélték Robin van Persie, Wesley Sneijder és Ibrahim Afellay teljesítményét.
Elmaradt a gála
A legnagyobb példányszámban megjelenő amszterdami De Telegraaf szerint "színes este" volt a keddi, melyen az Oranje jól kezdett, Robin van Persie találatával hamar megszerezte a vezetést, ám ezt követően érthetetlen módon visszavett a tempóból. A magyarok játékával már kevésbé foglalkozik a lap, ezzel szemben kiemeli, hogy a térdsérülést szenvedett van Persie helyére beálló, majd a harmadik holland gólt szerző Ruud van Nistelrooy válogatottbeli 35. góljával megközelítette Patrick Kluivertet (40) és Dennis Bergkampot (37).
A lap hosszabb interjút közöl a mérkőzés hősének kikiáltott Dirk Kuyttel is: a Liverpool támadója - aki a negyedik és az ötödik találatot jegyezte - szerint igazi "őrült mérkőzésen van túl az együttes". Kuyt elmondta: első góljánál sikerült jól érkeznie Ibrahim Afellay baloldali beadására és jól eltalálnia a labdát. Ugyanakkor bevallotta, hogy a második gólnál van Nistelrooyt akarta játékba hozni, ám a labda lecsúszott a lábáról, és így a kissé kint álló magyar kapus fölött a hálóban kötött ki.
A második legnagyobb példányszámú Algemeen Dagblad címlapja szerint is "őrült mérkőzésen" diadalmaskodott az Oranje. A Splts című napilap kissé csalódottan úgy fogalmaz: "elmaradt a gálaelőadás".