A kenust nyár közepe óta foglalkoztatta a visszatérés, végül egy hónappal ezelőtt döntött. "Hiányzott az életemből az a fajta kihívás, amit csak az élsport képes nyújtani és persze újra érezni akarom a siker ízét. A londoni olimpia előtt két évvel közeledett az utolsó olyan pillanat, amikor még be lehet szállni" - magyarázta.
Az edzésmunkát három és fél hete kezdte meg Kozmann György, aki az elmúlt egy évben sem hagyott fel a sporttal: rendszeresen futott és sárkányhajózott. "Talán ennek köszönhető, hogy rövid idő alatt közel a régi szintre tudom hozni a formámat fizikálisan. Jót tett nekem a pihenő, mentálisan is és fizikálisan is jobban rá tudok hangolódni az edzésekre, mint egy-két évvel ezelőtt" - tette hozzá.
A sportoló számára az ezer méteres páros a legfontosabb, ám azt még nem tudja, hogy ki lesz a partnere. "Pekingi partneremmel, Kiss Tamással közösen tervezzük az alapozást és az edzőtáborokat. Tamás egyébként kipróbálta mással is a párost az idén, és viccesen azt mondta, hogy tavasszal majd válogatót tart és meglátja, hogy akkor milyen formában leszek..." - mondta Kozmann György.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások