eur:
401.55
usd:
363.76
bux:
72716.32
2024. október 3. csütörtök Helga

Összeállította stábját Egervári

Megnevezte segítőit Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott múlt pénteken kinevezett szövetségi kapitánya - írta az mlsz.hu kedden.

A szakember döntésének értelmében munkáját pályaedzőként Kenyeres Imre és Csábi József segíti majd, a kapusok felkészítését pedig Andrusch József végzi.

A nemzeti csapat menedzsereként ezentúl Bazsánt József tevékenykedik, akivel Egervári eddig az U21-es gárdánál dolgozott együtt. A gyúrók Eisemann László és Halmai Tamás lesznek, a szerelésért Ambrus Imre felel, a gárda orvosa pedig Szilágyi György lesz.

Egervári augusztus 11-én az angolok ellen, a Wembley Stadionban debütál a válogatott kispadján.

Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 2. 22:25
×
×
×
×