eur:
389.68
usd:
362.02
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Webber nyerte az izgalmas Brit Nagydíjat

A Red Bull-lal versenyző ausztrál Mark Webber nyerte vasárnap a Forma-1-es világbajnokság Brit Nagydíját.

Mögötte a brit Lewis Hamilton (McLaren) érkezett célba másodikként, a harmadik helyen pedig a német Nico Rosberget (Mercedes) intették le.

A címvédő brit Jenson Button (McLaren) negyedik, az élről elrajtolt Sebastian Vettel (Red Bull) hetedik, míg a hétszeres világbajnok, szintén német Michael Schumacher (Mercedes) kilencedik lett.

A rajt után Vettel rögtön defektet kapott, kerékcserére kényszerült, és visszaesett a mezőny végére, így másodikként indult csapattársa, Webber került az élre, mögötte a vb-pontversenyben vezető Hamilton és Robert Kubica haladt.

Az ausztrál éllovas csakhamar akkora előnyre tett szert, hogy a boxutcás kiállás után is az első helyre tért vissza, miközben a korábbi kétszeres vb-első spanyol Fernando Alonso vitatott módon - egy kanyart levágva - Kubica elé vágott. A lengyel pilóta nem sokkal később műszaki hiba miatt feladta a versenyt.

Féltávnál a Pedro De La Rosa gépéről leszakadt karosszéria-darabok miatt bejött a biztonsági autó, majd Alonso áthajtásos büntetéssel lakolt szabálytalan előzéséért, és az utolsó pozícióba jött vissza. A hazai közönség előtt szereplő Button a 14-edikről a negyedik helyre jött fel Rosberg mögé, miközben Vettel is fokozatosan visszazárkózott, és nagy csatát vívott a pontszerző helyért.

Az F1-ben 2002-ben bemutatkozott és a tavalyi szezont a negyedik helyen záró Webber pályafutása ötödik trófeáját hódította el, és jelenleg a harmadik a vb-pontversenyben Hamilton és Button mögött.

Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×