Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Verrasztó Evelyn: Alakul a formám

Tavalyi világcsúcsai után Verrasztó Evelyn egyelőre nem döntötte el, hogy hány számban indul augusztusban margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Mostani formáját a szerdán kezdődő országos bajnokságon mérik majd fel - mondta el az InforRádiónak a sportolónő.

Nem sajnálja Verrasztó Evelyn, hogy idén betiltották az úszók csodadresszét. A Jövő SC versenyzője szerint jó volt ezekben úszni, aki megtanulta kihasználni, az kiváló eredményeket érhetett el a segítségével.

Az Európa-bajnok sportoló azonban úgy véli, nem ettől lett belőle jó úszó, hiszen a dressz használata előtt is ment a versenyzés. De mivel az ellenfelek is viselték, ki kellett egyenlítenie az esélyeket.

Mostani formájáról Verrasztó Evelyn azt mondta az InfoRádiónak, hogy eleinte nehezen mentek az edzések, de ahogy közeledik a budapesti Európa-bajnokság időpontja, egyre jobban érzi magát. Az majd az országos bajnokságon derül ki, hogy e pillanatban hol tart a felkészülésben. Annyi biztos, hogy egy hónappal ezelőtt, a pescarai versenyen sikerült elfogadható időt úszni - fűzte hozzá.

Az úszónő az országos bajnokságon hét egyéni számban és három váltóban indul, és ezután dől majd el, hogy a kontinensviadalon melyikben érdemes rajtkőre állnia.

Verrasztó Evelyn nem gondolja, hogy a mostaninál kevesebb versenyszámban kellene próbálkoznia. Fő száma nyilván a 200 vegyes, de a többi távon is jók az eredményei, ezért nem szívesen mondana le azokról sem.

Az úszónő a válogatottbeli társairól is beszélt. Jakabos Zsuzsával és Mutina Ágnessel edzenek közösen, akikkel a 4x200-as gyorsváltóban is együtt szerepel, így sokat tudnak egymásnak segíteni. Vetélkednek egymással, de ez jó hatással van mindenki teljesítményére - szögezte le Verrasztó Evelyn.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×