Infostart.hu
eur:
382.11
usd:
331.41
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman

Varga Zoltánra emlékeztek az Üllői úton

Varga Zoltánra, a Ferencváros és a magyar válogatott pénteken elhunyt labdarúgójára emlékeztek hétfő este az Albert Flórián Stadionban.

A klub vezetősége Springer Ferenc szobra körül alakított ki egy emlékhelyet, ahová elsőként Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója, valamint Rieb György, az FTC elnöke közösen helyezett el egy koszorút.

A teljes szakmai stáb mellett az első csapat játékosai Lipcsei Péter vezetésével gyertyát gyújtottak, ugyanígy tettek a klub legendás alakjai, mint például Albert Flórián, Szűcs Lajos, Rákosi Gyula. A drukkerek este hat óta folyamatosan érkeztek, körülbelül kétezer szurkoló búcsúzott Varga Zoltántól.

A 65 éves, olimpiai bajnok játékos pénteken, a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben összeesett, és a gyorsan kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét.

Varga Zoltán 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válogatottal. A nemzeti csapatban 12-szer lépett pályára. A Ferencvárosban 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53-szor volt eredményes. 1968-ban külföldre távozott, a német Hertha BSC játékosa lett. Később az Aberdeen, az Ajax Amsterdam, a Borussia Dortmund és a Gent együttesét erősítette.

Játékos-pályafutása után biztosítási ügynökként, majd a kölni főiskola elvégzését követően edzőként dolgozott. Magyarországon többek között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, Diósgyőrött és Győrött edzősködött.

Az FTC Labdarúgó Zrt. és a Ferencvárosi Torna Club, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti Varga Zoltánt. A temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×