Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
325.7
bux:
142750.4
2026. november 6. péntek Lénárd

Rátgéber László Európa tróján

A Rátgéber László vezette Szpartak Moszkva sorozatban harmadszor nyerte meg a női kosárlabda Euroligát, miután a négyes döntő fináléjában 15 ponttal, 85-70-re legyőzte a házigazda Salamancát.

A még csak félházas Jekatyerinburg - MKB-Euroleasing Sopron bronzmérkőzés (80-56) után háromnegyed órával már egy tűt sem lehetett leejteni a Sánchez Paraiso Csarnokban, ahol több mint ötezer salamancai szurkoló próbálta megfélemlíteni a Rátgéber László irányította címvédőt. A csapatok amúgy futballos mintára gyerekek kíséretében vonultak be, minden játékos kezét egy-egy hátrányos helyzetű apróság fogta, ugyanis az európai szövetség így kívánta felhívni a figyelmet az árva vagy súlyos beteg kicsik támogatására.

A bombaerős oroszok és a fanatikus hívek által űzött házigazdák kiegyenlített első negyedet produkáltak, a vendégeknél főként az elődöntőben 33 pontot szóró - és a világ jelenlegi legjobb kosarasaként emlegetett - Diana Taurasi volt elemében. A folytatásban a spanyol gárda 7 perc alatt mindössze 4 pontot hozott össze, miközben a túloldalon Sue Bird és az ugyancsak olimpiai bajnok Taurasi ontotta a találatokat, így a félidőben 46-34 volt az állás.

Nagyszünet után a hazaiak kétszer is felzárkóztak 10 pontra, ám a zsákolási tudományáról híres Sylvia Fowles és a 195 centijével triplákat szóró ausztrál világbajnok, Lauren Jackson tett róla, hogy ennél közelebb nem kerülhessenek. A 66-54-ről induló zárószakaszban a salamancaiak mindent megtettek a szépítésért, lelkesedésük mégis kevésnek bizonyult a túlerőben lévő "világválogatott" ellen. A vége sima moszkvai siker lett, a Szpartak tehát a tavaly érkezett magyar szövetségi kapitánnyal a "fedélzeten" is megvédte címét a földrész első számú vetélkedésében.

"Mindenkinek köszönöm Magyarországon, aki hozzásegített ehhez a páratlan sikerhez, hálás vagyok a játékosaimnak, az ellenfeleknek, bíróknak, edzőknek egyaránt" - mondta Rátgéber László az MTI-nek. - "Örülök, hogy nem okoztam csalódást a magyar kosárlabdasportnak, higgyék el, nagyon nehéz volt két aranyérem után átvenni, és újabb diadalra vezetni a Szpartakot. De megcsináltam! Taurasi a világ legjobb játékosa, Bird pedig minden idők legkiválóbb bedobója, Jackson igazi szupersztár, valamennyiükre büszke vagyok."

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×