Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A Ferrarinál burleszkfilmhez forgattak? - Massa senkinél nem nyert

A magyar szakújságírók szavazatai alapján a világbajnok angol Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) volt a 2008-as év legjobb pilótája, míg a legjobb futamnak járó címet a szezonzáró Brazil Nagydíj érdemelte ki. A felmérést az A5.hu portál készítette.

A pilóták értékelésénél a kilenc szakíró öt versenyzőt emelt ki, a tavalyi vébé-győztes finn Kimi Raikkönen (Ferrari) senkinél nem került be a legjobb három közé.

Hamiltont összesített sikere ellenére két kolléga nem is jelölte, míg a brazil Felipe Massa (Ferrari) csak egy értékelésnél maradt ki a legjobb háromból, de senkinél nem lett első. Az InfoRádió munkatársa a vébé-címért a végsőkig küzdő két pilótát rangsorolta az első két helyre a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) elé.

"Montreali agykisülését és bahreini gombnyomogatós akcióját leszámítva az élmezőnyből Hamilton produkálta a legmeggyőzőbb előadást a 18 felvonásos dráma során. Annak ellenére, hogy az évadzárón olyan defenzíven vezetett, mint a sztrádákon kolbászoló legidegtépőbb hétvégi vezetők egyike, megérdemelten lett világbajnok" - összegzett Zsoldos Barna, az A5.hu Forma-1-es szakírója.

A csapatoknál a McLaren megelőzte a konstruktőri világbajnok Ferrarit. Wéber Gábor szakkommentátor, a magyar F1 Racing magazin főszerkesztője szerint a maranellói csapat "boxutcai munkája (...) néha siralmas volt, úgy tűnt, mintha senki nem tudná, mi a dolga, vagy egy burleszkfilm jeleneteihez készítenek képanyagot".

Az összeállításból kiderül, hogy a szakújságírók túlzottnak érezték-e Hamilton spái büntetését, és hogy Massa akciói közül miért értékelték a hungaroringi rajtot a legtöbbre.

Az összesítést és az egyes szakújságírók sorrendjét, illetve részletes indoklását ide kattintva elolvashatja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×