Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
308.61
bux:
134103.02
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Gyurcsány: "Mindenkiben ott bujkál a kisördög"

Jó lenne már magyar győzelmet ünnepelni az olimpián - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a pekingi magyar nagykövetségen rendezett fogadáson.

A kormányfő úgy fogalmazott: "az olimpiának még a közepénél sem vagyunk, de már mindannyian szeretnénk egy aranyat".

A miniszterelnök gratulált Hegedűs Csabának, a Magyar Birkózó szövetség elnökének, miután a nemzetközi szövetség elnökségi tagjává választották.

Gyurcsány Ferenc köszöntőjében külön méltatta Fodor Zoltánnak a kötöttfogású birkózás 84 kg-os súlycsoportjában szerzett ezüstérmét.

A kormányfő kifejtette: Kínának ez az olimpia sokkal több, mint sport, a világ legnépesebb országa többek között ezzel a sporteseménnyel jelentkezett be a világot alakító nagyhatalmak közé.

Nem pirulaverseny

Az olimpia tisztaságával kapcsolatban Gyurcsány Ferenc reményét fejezte ki, hogy továbbra is az emberi teljesítmény lesz a döntő, a sportolók nem lesznek a biotechnológia és a gyógyszerkutatások kísérleti alanyai.

"A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is ezért küzd, olyan versenybe pedig nem szabad beszállni, amely arról szól, hogy kinek milyen pirulát tudnak adni" - mondta a miniszterelnök.

Bízunk abban, hogy az olimpiai mozgalom a doppinghasználatot féken tudja tartani. Michael Phelps a játékok alatt eddig nyolcszor adott vért, Cseh Lászlót a pénteki vizsgálattal együtt hatszor ellenőrizték - idézte fel a kormányfő.

"Persze mindenkiben ott bujkál a kisördög, hogy a bonyolult laboratóriumi tesztek során valóban azt vizsgálják-e, amit kell, de a magyarok azt hiszem megtanulták Athénban, hogy ezt komolyan kell venni" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató
Cikkünk frissül

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

A kormány csütörtökön tájékoztatót tart a szerdai kormányülésen hozott döntésekről. A kabinet egyebek mellett meghosszabbítja a babaváró hitelnél alkalmazott gyermekvállalási haladékot és a Diákhitel1 kamatstopját, elindítja a kórházi klímarendszerek felújítását célzó programot, valamint felülvizsgálja a mohácsi Duna-híd beruházását. Emellett szó esett az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is, ahol Magyar Péter miniszterelnök a magyar érdekek képviseletét ígérte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×