Infostart.hu
eur:
388.18
usd:
336.17
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

A szép Marija tönkreverte a világelsőt

Óriási meglepetés született az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság női egyes számának negyeddöntőjében: Marija Sarapova kiejtette a világelső Justine Henin-t. Az orosz szépség a belga bajnoknő 32 mérkőzésből álló győzelmi sorozatát szakította meg, a második játszmát tekintve hihetetlen fölénnyel.

Az ember először nem akar hinni a szemének, ha csak a végeredményt látja: Sarapova 6:4, 6:0-ra verte meg Henint. 2002 óta nem fordult elő, hogy a belga játékos nullára kapjon ki egy szettben. Egyébként is: a tavalyi wimbledoni elődöntő óta ez volt az első veresége!

Sarapova viszont most szenzációsan teniszezett. Nem zavarta, hogy kettejük nyolc meccséből korábban hatot elveszített, nem érdekelte Henin nagy sorozata - úgy játszott, mint eddig csak nagyon kevésszer a pályafutása során.

Az Ausztrál Open alkalmasint egyik kedvenc tornája a 20 éves, de már több mint 10 millió dollárt keresett orosz hölgynek: sorozatban negyedszer került az elődöntőbe, sőt, tavaly döntőt játszott. A tavalyi győztes, Serena Williams pedig már nincs a mezőnyben...

Megnőtt Sarapova esélye a végső győzelemre, hiszen kiejtette Henint, s elbúcsúzott Kuznyecova és Serena Williams is már. Justine Henin nagyon finoman, de utalta arra, hogy Marija Sarapova akár meg is nyerheti a versenyt: "Nagyon jól játszott, ez az ő meccse volt, mint ahogy talán az ő tornája is ez."

Henin egyébként megjegyezte, hogy nem volt 100 százalékos állapotban, s ezért idegesen teniszezett - de nagyon sportszerűen hozzátette: "Ez nem mentség, mert ma ő volt a jobb, megérdemelten nyert."

Az ötödik helyen kiemelt orosz játékos az elődöntőben a Serena Williamst búcsúztató, szerb, Jelena Jankoviccsal játszik majd a fináléért.

A férfiaknál a francia Jo-Wilfried Tsonga követte Rafael Nadalt az elődöntőbe, miután 7:5, 6:0, 7:6-ra legyőzte az orosz Mihail Juzsnijt. A világranglista 38. helyezettje már a negyeddöntő résztvevői közül is az egyetlen volt, akit nem emeltek ki a torna előtt.

Aligha kell külön hangsúlyozni: Tsonga a pályafutása során először jutott GS-torna elődöntőjébe. Mi több, még egyetlen ATP-tornát sem nyert meg egyesben...

Címlapról ajánljuk
Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×