Infostart.hu
eur:
354.45
usd:
310.61
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Szalay: akár már jövőre Budapestről rajtolhat a Dakar

A Szalay Dakar Team vezetője szerint elképzelhető, hogy - ha megrendezik - jövőre Budapestről rajtol a Dakar rali. Szalay Balázs az idei verseny lemondását elkerülhetetlennek nevezte.

Sajtótájékoztatóján Szalay Balázs úgy fogalmazott: elkerülhetetlen volt az idei verseny törlése, tekintettel a francia turisták mauritániai megölésére, valamint az al-Kaidához köthető terroristák fenyegetésére, amely a marokkói szakaszt is veszélyeztette.

A csapatvezető hozzátette: a verseny és a csapatok biztosítása nem vonatkozott a terroristák által esetlegesen okozott károkra.

Szalay Balázs szólt arról is, hogy a szervezők kárpótlásként idén plusz egy sivatagi és egy európai tereprali-versenyt rendeznek. Az anyagi kárpótlási igényeket a következő hetekben összesítik.

Útvonaltervek

A sportember elképzelhetőnek nevezte, hogy ha megrendezik, akkor Budapestről rajtoljon a jövő évi Dakar. Lisszabonnak ugyan érvényes szerződése van 2009-re, de ha más lehetőséget kell keresni, szóba jöhet a magyar főváros. Az március közepéig dől el, hogy 2010-ben Budapestről rajtol-e a verseny.

Saját csapatáról Szalay Balázs azt mondta: nehéz helyzetbe kerültek, noha a versenyre minden eddiginél jobb feltételekkel készülhettek. A szurkolók és a szponzorok kárpótlása gyanánt idén több versenyen indulnak.

A Mauritániát kikerülő esetleges Dakar útvonalakkal összefüggésben a csapatvezető Tunéziát, Líbiát és Egyiptomot említette.

Szalay Balázs az InfoRádió Gólvonal című műsorának vendége volt szombaton délután 4 és 5 óra között. Az interjú szerkesztett változatát vasárnap délután megtalálhatják a www.inforadio.hu portálon, a műsort pedig vasárnap 13 és 14 óra között megismétli az InfoRádió.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 22:49
2026. június 29. 22:05
×
×