Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Esélyünk sem volt a görögök ellen

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Görögországtól Európa-bajnoki selejtezőn Heraklionban. Várhidi Péter együttese egy helyzeten kívül nem tudott veszélyt okozni a görög kapu előtt. A címvédő hazaiak félgőzzel is könnyedén diadalmaskodtak a hátul sokat bizonytalankodó magyar együttes ellen, és a csoport élére ugrottak.

Görög helyzetekkel indult a találkozó, a hazai játékosok hatalmas becsvággyal kezdték a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőt Heraklionban.

A 14. percben hatalmas ziccer adódott a magyar gárda előtt, ám a Hajnal megcsúsztatott labdájával kilépő Gera a kapusba lőtt, majd a visszapattanó játékszer a csatárról az alapvonalon túlra került.

Két perccel később a kihagyott lehetőség megbosszulta magát, ugyanis vezetést szerzett a házigazda együttes. Egy jobb oldali beadást Gekasz vett át a kapunak háttal állva a magyar védők díszkíséretében, majd befordult, és 12 méterről a kapu bal sarkába lőtt (1-0).

A gól után lendületben maradt a hazai gárda, a magyar futballisták csak a védekezéssel foglalkoztak, ám a 29. percben kiderült, hogy nem túl hatékonyan. A görög jobbhátvéd, Szeitaridisz iramodott meg, átjátszott egy magyar védőt, majd a 16-oson belülre érve váratlanul tüzelt, és a lapos lövés Végh Zoltán kapujának bal alsó sarkába vágódott (2-0).

A mindkét gólban vétkes Bodor Boldizsárt a 40. percben lehozta Várhidi Péter, a szövetségi kapitány Vanczák Vilmost küldte be balhátvédnek.

A második játékrészt aktívabban kezdte a magyar együttes, és Priskin a 47. percben lőhetett, ám a labda elkerülte a kaput.

Ezt követően visszavette a kezdeményezést a görög válogatott, és előbb Baszinasz távoli bombája adott munkát Véghnek, majd a leblokkoló magyar védők közül kilépő Gekasz lövése a kapufáról vágódott ki az 54. percben.

A folytatásban a görög válogatott némileg visszavett az iramból, és nem erőltette a támadásokat, azonban Várhidi Péter legénysége sem volt képes veszélyt kialakítani a hazaiak kapuja előtt.

A hajrában Karagunisz tornáztatta meg Véghet húsz méterről, majd a 87. percben Amanatidisz távoli lövése suhant el a magyar kapu mellett.

Az utolsó percben szépíthetett volna a magyar alakulat, de Gera csavarása fél méterrel elkerülte a görög kaput, így maradt a 2-0-s görög siker.

A C csoport másik két mérkőzésén:
Bosznia-Hercegovina-Törökország 3-2
Norvégia-Málta 4-0

A csoportot a 15 pontos görögök vezetik a 13 pontos törökök előtt, míg Norvégiának és Boszniának 10-10 pontja van. Magyarország hat ponttal az ötödik helyen áll.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×