Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
317.49
bux:
153584.59
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Platini lett az UEFA elnöke

Michel Platini volt francia válogatott labdarúgót választotta elnökének az Európai Labdarúgó Szövetség Düsseldorfban.

Michel Platini 27:23 arányban győzte le Lennart Johanssont, aki 1990 óta vezette az UEFA-t.

Michel Platini játékosként Európa-bajnok lett, és háromszor nyerte el az Aranylabdát. 2002 óta az UEFA végrehajtó bizottsági tagja, a mai naptól a szervezet új elnöke.

Michel Platini 1955. június 21-én született a franciaországi Joeuf-ben. Játékosként is itt, az AS Joeufban kezdte pályafutását, majd 1972 és 1979 között az Nancy-ban futballozott. Legnagyobb sikereit ezt követően a Saint-Etienne-ben és a Juventusban érte el. 1987-ben vonult vissza.

Először az 1976-os olimpián figyeltek fel rá, a negyeddöntőig jutott francia válogatottban háromszor volt eredményes.

A nemzeti csapatban 72-szer lépett pályára - ebből 50-szer volt csapatkapitány -, és 41 gólt szerzett. Az 1984-es Európa-bajnokságon kilenc gólt lőtt az aranyérmes együttesben.

A Juventusszal 1984-ben bajnoki címet és Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) nyert, egy évvel később pedig ő szerezte az egyetlen gólt a Heysel Stadionban a Liverpool elleni Bajnokcsapatok Európa Kupája fináléjában, amelyet tragédia árnyékolt be.

Az egyetlen olyan játékos, aki egymást követő három évben (1983, 1984, 1985) elnyerte az Aranylabdát.

1988-ban átvette a francia válogatott szövetségi kapitányi posztját, 1992-ig irányította az együttest. Az 1998-as hazai rendezésű világbajnokságon a szervezőbizottság tagja volt.

Ezt követően Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének a személyes tanácsadója lett. 2002-ben bekerült a FIFA és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságába is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×