Infostart.hu
eur:
361.71
usd:
315.26
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Magyar éremeső a Margitszigeten - képgaléria!

Három magyar éremnek örülhettek a szurkolók szerdán a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Cseh László aranyérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban, Kerékjártó Tamás a harmadik helyet szerezte meg ugyanebben a számban. Szintén bronzéremnek örülhetett Kovács Ágnes a 100 méteres mellúszás döntője után.

Az olimpiai bronzérmes és világbajnok Cseh László harmadik Európa-bajnoki címét szerezte a 200 méteres vegyesúszásban. Cseh a döntőben végig magabiztosan úszott, egy pillanatig sem volt kétséges a győzelme.

Ugyanebben a számban Kerékjártó Tamás - az olasz Alessio Bogiatto mögött mindössze 3 századmásodperccel lemaradva - a harmadik helyen végzett.

Kovács Ági elégedett

Az olimpiai, kétszeres világ-, és hétszeres Európa-bajnok Kovács Ágnes ugyancsak bronzérmes lett 100 mellen, köszönhetően kiváló hajrájának. Sikeres után az InfoRádiónak nyilatkozott. (Kattintson a képre!)

Megkönnyebbült az éremszerzéssel?

Mindenképpen, hiszen már évek óta nem sikerült érmet nyernem világversenyen. A közönségnek nagyon köszönöm a biztatást, hiszen a szurkolásuknak köszönhetően értem be harmadikként. A célba érkezésem nagyon jól jött ki, csak centiken múlott, hogy én lettem a harmadik. De most végre itthon összejött az, ami hosszú éveken át másnak sikerült.

Megtörte az átkot, mert az első érmet maga szerezte meg.

Igen, most az atlantai olimpia jut az eszembe, mert ott is ez volt. A magyar csapatnak nem úgy sikerült az elején, majd én bronzot nyertem 200-on, és utána jött az első arany is. Most is nagyon örülök Cseh Laci aranyának.

Meglesz a második érem 200 mellen?

Remélem, bár ez már másodlagos. Egy megvan, ez volt a cél, ha így most hazamegyek, akkor ez is jó.

Érezte, hogy ilyen jó formában lesz?

Éreztem, de tudtam, hogy nagyon szoros lesz a verseny. Centiken múlott minden, de ez a hazai pálya előnye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×