Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
314.53
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

"Nagyon kellett a bíróbaki"

Az InfoRádió tudósítója a remek erőnléti felkészülésben látja a német siker titkát. Az is Jürgen Klinsmann szövetségi kapitányt dicséri, hogy a taktikának is köszönhetően Ballackék rendre hamar megszerzik a vezetést. A nyolcaddöntő hőse, Podolski szombaton a svédek ellen bő tíz perc alatt jutott két gólig.

Dénes Tamás megjegyezte, hogy az igazi erőpróba az Argentína elleni meccs lesz, ahol a dél-amerikai csapat sikerére számít.

 

A vasárnapi első meccsen Anglia és Ecuador küzd meg a negyeddöntőbe jutásért. Az InfoRádió tudósítója szerint az angol válogatott kevés könnyebb ellenfelet képzelhetne el magának a nyolcaddöntő mezőnyéből, így számára szinte elképzelhetetlen Beckhamék mostani búcsúja. Owen sérülése miatt most már biztos a Rooney-Crouch csatárkettős szereplése.

 

Dénes Tamás arról is beszélt, hogy az angolok szégyellik magukat a hazaküldött Graham Poll játékvezető miatt. A brit bíró három sárga lap után mutatta csak fel a pirosat az egyik horvát játékosnak az ausztrálok elleni csoportmeccsen.

 

A FIFA egy másik hibáért viszont hálás lehet a rutinos játékvezetőnek, hiszen a 2-2-es végeredményt beállító Kewell lesről talált a kapuba. Ha az ausztrálok kikapnak, akkor higgadt búcsú helyett megóvták volna a meccset Poll műhibája miatt, az esetleges újrajátszás pedig szinte kezelhetetlen következményekkel járt volna - tette hozzá az InfoRádió kiküldött tudósítója.

 

Dénes Tamás arról is beszélt, hogy a sérült Nesta nélkül pályára lépő olaszok tartanak az ausztráloktól. A két csapat hétfőn csap össze a negyeddöntőbe kerülésért.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mit okoz a magyar településeken az elképesztő forráselvonás?

Mit okoz a magyar településeken az elképesztő forráselvonás?

A magyar önkormányzatok alulfinanszírozása nem új keletű jelenség: a 2000-es és 2020-as évek kormányzati politikái egyaránt a helyi források elvonására építettek, amit a szakirodalom megszorító urbanizmusnak nevez. A szolidaritási hozzájárulás fenntartása, a normatív támogatások reálértékének drasztikus csökkenése és a szabályozási megszorítások következtében az önkormányzatok közel 70 százaléka költségvetési hiánnyal küzd, miközben az önkormányzati vagyon és a közszolgáltatások minősége folyamatosan romlik. A szerzők öt kulcsfontosságú reformjavaslatot fogalmaznak meg, köztük egy alkotmányos szinten rögzített forrásmegosztási törvényt, a normatívák rendszeres felülvizsgálatát és egy valódi szolidaritási mechanizmus létrehozását. A cikk vitaindítóként készült a 2026. októberi Országos Urbanisztikai Konferenciára, és amellett érvel, hogy a hosszú távon rögzített, méltányos finanszírozás az új kormányzati konszenzus alapfeltétele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×