Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Legyőzte a Vasas Kásásékat

A Vasas 6-5-re nyert az olasz Savona ellen a Komjádi uszodában a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Varga-fivérek öt góllal vették ki részüket a sikerből.

A Komjádi uszodában a kétszeres magyar olimpiai bajnok Kásás Tamást is soraiban tudó Savona álmosan kezdte a meccset, így a Vasas Mátyás Zoltán és Varga Dániel jóvoltából 2-0-ás előnyt szerzett.

Az éledező vendégek azonban egyenlítettek, mégpedig Kásás bombájával. Varga Dénes távoli találata után a Vasas 3-2-es állásnál várhatta a második negyedet.

Ebben a felvonásban egyedül Varga Dániel volt eredményes, ez pedig azt is jelentette, hogy a csapatok adósak maradtak az emberelőnyös helyzetek kihasználásával, és a támadójáték is akadozott.

A harmadik játékrész közepén szépítettek az olasz, majd Kásás góljával ismét egyenlítettek (4-4). Varga Dániel negyedzáró válasza a lélektanilag a legjobbkor jött (5-4).

A befejező 8 percet sokáig ugyanaz a patthelyzet jellemezte, míg nem az ifjabb Varga keze villant (6-4). Egy olasz gól mellé még két Vasas-kapufa jutott a végére, így az előny ugyan megvan, de a négy közé jutás kiharcolása még mindig nagyon nehéz feladatnak ígérkezik a Savona otthonában.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×