Nagy esélye van annak, hogy a kormány meghosszabítja az árrésstopot - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Döntés május 21-e körül várható Nagy Márton elmondta, az áprilisi infláció a tárca számításai szerint 4 százalék körülire fog esni a márciusi 4,8-ról az élelmiszerinfláció pedig 5 százalékra mérséklődik.
Kedvezőbbé teszik a készpénzkiadás szabályait, az erről szóló módosítás már az Országgyűlés előtt van – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez arról rendelkezik, hogy a bankszámláról ingyenesen felvehető összeget ne lehessen 150 ezer forintnál alacsonyabb értékhatárban korlátozni.
Állami támogatásban részesülhet a víziszárnyas-tartó, aki 3 évig nem termel. Az agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban arról beszélt: a telepek sűrűségének csökkentésével mérsékelnék a járványok kialakulásának kockázatát.
Megszavazta az Országgyűlés, hogy kitiltják Hadházy Ákost és több momentumos képviselőt a Parlamentből. A rendszerváltozás óta ez az első alkalom, hogy képviselőket tiltanak ki az épületből. A büntetéseket Kövér László házelnök szabta ki március végén, mert a képviselők füstgyertyával tiltakoztak a gyülekezési jogról szóló törvény módosítása ellen.
A szakszervezeti szövetség szerint 20 százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét. A legveszélyesebb ágazatok továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság.
Nincs jövője annak az országnak, amelynek állampolgárai nem kemény munkával boldogulnak – jelentette ki a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: Magyarország olyan ország lett, amely megbecsüli a tehetséges, szakmájukat magas szinten művelő embereket.
A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgáival kezdődik jövő hétfőn az érettségi. A következő hetekben 1.157 helyszínen több mint 142 ezren érettségiznek.
Az Oszakai Világkiállítás magyar pavilonjában mutatták be az Új Nemzeti Galéria terveit. A Városligetben felépítendő intézmény a Liget Budapest Projekt záróberuházása, és az egykori Petőfi Csarnok helyén épül fel.
Újabb 900 millió köbméterrel növelik a Magyarország és Szlovákia közötti földgázszállítási kapacitást - közölte Orbán Viktor Pozsonyban. A kormányfő Robert Fico szlovák miniszterelnökkel folytatott tárgyalások után tartott tájékoztatón hangsúlyozta, sajnálatos dolog, hogy Ukrajna blokkolja a területén keresztüli földgázszállításokat.
Bővíti a két ország közötti határátlépési lehetőségeket Magyarország és Szlovákia. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, 3 újabb híd tervezését kezdik meg: egy teherautók áthaladására alkalmas hídét Esztergom körzetében, egy kerékpárosok és gyalogosok számára használható hídét Dunakilitinél, és egy hidat a Tiszán, Ágcsernyőnél. Négy új út építésének a tervezése is elkezdődik
Három napos tűzszünetet hirdetett az ukrán fronton a Győzelem napja alkalmából az orosz elnök. Május 8-a 0 órától 10.-e éjfélig lesz fegyvernyugvás. Azt ugyanakkor ezúttal is közölték, hogy ha az ukránok támadnak, akkor ők is visszalőnek. Eközben az amerikai elnök azt üzente, hogy ő tartós tűzszünetet szeretne látni. Az ukrán külügyminiszter pedig azonnali tűzszünetet sürgetett.
Az ukrajnai rendezésről tárgyalt telefonon az orosz és az amerikai külügyminiszter. Szergej Lavrov és Marco Rubio megállapodott abban, hogy Moszkva és Washington minden szinten fenntartja a diplomáciai kapcsolatokat.
Észak-Korea először erősítette meg, hogy csapatokat küldött Oroszországba az Ukrajna elleni háború támogatására Kim Dzsongün parancsára. Moszkva a napokban ismerte el az észak-koreai katonák jelenlétét.
Jemenben 70-en meghaltak, 50-en megsebesültek a fővárost ért amerikai légicsapásban. A támadásban több épület is súlyosan megrongálódott. A légicsapás válasz volt a húszik által a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni fenyegetésekre.
Az ENSZ Világélelmezési Programjának a dolgozói 25-30 százalékát, akár 6 ezer embert is el kell bocsátania világszerte, az Egyesült Államokból érkező költségvetési támogatás csökkentése miatt. A szervezet 2025-re előre jelzett hozzájárulása 6,4 milliárd dollár, ami 40 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest.
Május 7-én kezdődik a pápaválasztó konklávé – közölte a Vatikán. A konklávéra a hagyományoknak megfelelően a vatikáni Sixtus-kápolnában kerül sor. A pápaválasztók száma 135, de a spanyol és a boszniai bíboros már jelezte, hogy betegsége miatt nem tud részt venni a konklávén.
Több térséget és nagyvárost is érintő áramszünet van Spanyolországban és Portugáliában, de Andorrában és Franciaország Spanyolországgal határos térségéből, sőt Belgiumból is érkeztek jelentések áramkimaradásokról. Estére az Ibériai félsziget több régiójában visszaállították az áramszolgáltatást. Az áramkimaradások okát vizsgálják. Az áramszünet miatt érkező és induló budapesti portugál járatot töröltek a légitársaságok.
Minden holnapi induló járatot törölt a hónapok óta zajló általános sztrájk miatt a belgiumi Charleroi repülőtere. A munkabeszüntetés a budapesti fapados járatokat is érinti. A brüsszeli Zaventem nemzetközi légikikötő a járatok 30 százalékát törölte.
Megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját Francis Ford Coppola, a "Keresztapa" trilógia és az "Apokalipszis most rendezője. Ez az amerikai filmipar legmagasabb kitüntetése.