Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök nyilatkozatot tesz a Sándor-palotában 2024. február 10-én. Novák Katalin lemondott az államfői tisztségről.
Nyitókép: Sándor-palota

Lemondott Novák Katalin, visszavonul Varga Judit - a nap hírei

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. Az államfő lemondása után bejelentette a közéletből való visszavonulását Varga Judit, volt igazságügyi miniszter. A Fidesz frakcióvezetője szerint Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott.

Bejelentette lemondásátNovák Katalin köztársasági elnök. Az államfő a M1-en tett nyilatkozatot, amelyben elismerte, hogy hibázott, amikor kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Novák Katalin bocsánatot kért és közölte, hogy nem tudja a továbbiakban megjeleníteni a nemzet egységét. A távozó köztársasági elnök azt mondta: tavaly áprilisban abban a hiszemben döntött a kegyelemről, hogy az elítélt nem élt vissza a rábízott gyerekek kiszolgáltatottságával.

Az államfő lemondása után bejelentette a közéletből való visszavonulását Varga Judit. A volt igazságügyi miniszter lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról és visszalépett a Fidesz Európai Parlementi listájának vezetésétől is. Közösségi oldalán azt írta: az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges, ő folytatta azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az államfő döntésének ellenjegyzéséért vállalja a politikai felelősséget.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott. Kocsis Máté Facebook-oldalán hangsúlyozta: a lemondás annak a bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője köszönetet mondott azért, hogy a távozó politikusok a közösség érdekeit tartották szem előtt.

Az LMP szerint Novák Katalin helyes döntést hozott, ugyanakkor nem tudja helyrehozni azt a kárt, amit a magyarok elszenvedtek. Ungár Péter az ellenzéki párt társelnöke úgy fogalmazott: hatalmas sebeket kapott a közbizalom. A Momentum elnöke szerint Novák Katalin és Varga Judit lemondása után a miniszterelnöknek is ki kell állnia, és magyarázatot kell adnia a történtekre, mert tagadhatatlan Orbán Viktor felelőssége. Az MSZP közleményében azt írta: helyre kell állítani a köztársasági elnöki intézmény tényleges funkcióját, azt, hogy kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom elnöke azt írta: Novák Katalin az egyetlen elfogadható döntést hozta azzal, hogy lemondott. A Demokratikus Koalíció bejelentette: kezdeményezik, hogy az emberek közvetlenül döntsenek az új köztársasági elnök személyéről, az ehhez szükséges javaslatot benyújtják a parlamenthez.

Válaszokat vár a kormánytól a Demokratikus Koalíció arra, hogy a bicskei gyermekotthon elítélt volt igazgatóhelyettese az elnöki kegyelem óta eltelt időszakban dolgozott-e iskolában, óvodában vagy gyerekekkel foglalkozó szociális intézményben. Barkóczi Balázs, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője felidézte: Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter kegyelem segítségével úgy engedett ki a börtönből egy pedofil bűncselekményben érintett elítéltet, hogy az elkövető nincs eltiltva a gyerekektől.

Plusz 5 év bizalmat kért a budapestiektől a főpolgármester kampányindító rendezvényén. Karácsony Gergely kiemelt céljának nevezte, hogy a budapestiek tovább és egészségesebben éljenek. Ígérete szerint egy-két évtizeden belül a város lakóinak várható élettartama öt évvel hosszabb lesz, ha folytathatja a városvezetést. Úgy vélte: a Fidesznek nem csak főpolgármester-jelöltje, vagy a budapestieknek szóló ajánlata nincs, hanem a kormány valójában hadüzenetet küldött a fővárosnak és kész kivéreztetni a költségvetését.

Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint, a BioNTech gyógyszeripari vállalat Nobel-díjas alelnökét a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává. A szentszéki sajtóközpont közleménye hangsúlyozza, hogy Karikó Katalin tudományos kutatásai vezettek az mRNS alapú vakcina kifejlesztéséhez, amiért 2023-ban orvosi Nobel-díjjal tüntették ki.

A béremeléssel nemcsak a tanárok alapilletménye emelkedett, hanem pótlékaik és megbízási díjaik összege is - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence ismertette: növekedtek az osztályfőnöki, az igazgatói, a munkaközösség-vezetői, az igazgatóhelyettesi, valamint a többlettanítási órák után járó díjak, továbbá a nemzetiségi, és a gyógypedagógiai pótlékok is. Az államtitkár hangsúlyozta: a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük.

45 milliárd forintot fordított a kormány a falvak kulturális és közösségi épületeinek fejlesztésére - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Nemesvámoson. Gyopáros Alpár a településen, a megújult közösségi háznál elmondta: már mintegy 2500 közösségi tér felújítását támogatta a kabinet, és 4 milliárd forintból kétezernél is több helyen eszközbeszerzést finanszíroztak.

Csökkent a gabona, az ipari- és takarmánynövények ára, a zöldségek többségénél megállt a drágulás 2024 elejére. Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint a takarmánybúza és kukorica termelői ára 41 százalékkal, az étkezési búza és a napraforgómag ára 37, a repcemagé 23 százalékkal csökkent. 2023 első hónapjához képest a gabonaalapú termékek értékesítési árai is jelentősen visszaestek, a finomliszté mintegy 39 százalékkal.

Utasította az izraeli hadsereget a miniszterelnök hogy készüljenek fel 1,5 millió palesztin civil evakuálására Rafah városból – írja a BBC. Az evakuálásra a Hamász elleni kiterjesztett offenzíva előtt kell sort keríteni. Az Egyesült Államok figyelmeztette Izraelt, hogy Rafak megszállása katasztrófához vezethet, de az Európai Unió és az ENSZ is aggodalmát fejezte ki a hadművelettel kapcsolatban.

Rekordszámú, 181 millió utazó vette igénybe a MÁV-START belföldi és nemzetközi vonatait tavaly. A társaság ismertetése szerint több mint 700 ezer okosjegyet vásároltak az utasok a belföldi járatokra 2023-ban. Az időben jegyet váltók számára kedvező áron megváltható okosjegyekből még csak 487 ezret értékesítettej 2022-ben.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×