eur:
394.44
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Módosul az infótörvény - a nap hírei

Magyarország kész segíteni Ukrajnának, de nem támogatja számára az újabb uniós hitelfelvételt - erősítette meg a pénzügyminiszter. Elfogadta az úgynevezett infótörvény módosítását az Országgyűlés az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások lezárása érdekében. A tervezett pedagógus-béremelést fele részben fizetné uniós pénzből a kormány - mondta a köznevelési államtitkár. Az InfoRádió legfontosabb szerdai hírei.

Magyarország készen áll Ukrajna megsegítésére, azonban a háborúban álló ország további támogatására javasolt újabb uniós hitelfelvételhez nem járul hozzá - jelentette ki a pénzügyminiszter Brüsszelben. Varga Mihály, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács ülése után hangsúlyozta: a kormány azért sem támogatja a segítségnyújtás ilyen formáját, mert a koronavírus-járvány alatt felvett uniós hitelből járó támogatást, azóta sem kapta meg Magyarország. A pénzügyminiszter hozzátette: Magyarország eddig több mint egymillió menekültet fogadott és már több mint 31 milliárd forintot fordított a háború sújtotta ország támogatására.

Az uniós pénzek felhasználásáért felelős miniszter arra számít, hogy jövőre megnyílhatnak Magyarország előtt az uniós források. Navracsics Tibor egy siófoki rendezvényen azt mondta: Magyarországnak minden esélye megvan arra, hogy még ez év végéig megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap pénzeinek folyósításához szükséges partnerségi megállapodásokat az Európai Bizottsággal. A tervek szerint 2023-ban 560 milliárd, 2024-ben 747 milliárd, 2025-ben 1047 milliárd forint érkezne Magyarországra.

Elfogadta az úgynevezett infótörvény módosítását az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások lezárása érdekében az Országgyűlés. Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán azt írta, hogy a ma megszavazott indítvány a közérdekű adatok megismerésére irányuló perek lefolytatását gyorsítja és növeli azok hatékonyságát is. A kormány ettől az előterjesztéstől is az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások lezárását és az uniós támogatások megszerzését reméli.

A tervezett pedagógus-béremelést fele részben fizetné uniós pénzből a kormány – közölte a köznevelési államtitkár. Maruzsa Zoltán az Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia nyitónapján azt mondta, hogy 2025-ig 1200 milliárd forintot szánnak erre a célra. Hozzátette: a kormány az uniós támogatásért vállalja, hogy a pedagógusok átlagbére ekkorra eléri a diplomásátlagbér 80 százalékát, és ezt az arányt 2030-ig fent is tartja. Maruzsa Zoltán azt mondta: azért van szükség az uniós pénzekre, mert a kabinet anyagi mozgástere véges a jelenlegi rezsihelyzetben.

Brüsszel kudarcának tartja a lassú nyugat-balkáni bővítést a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Budapesten tárgyaló Aleksandar Damjanović montenegrói pénzügyminiszternek megerősítette: Magyarországnak nemzetbiztonsági és egyben nemzetgazdasági érdeke is a nyugat-balkáni térség mielőbbi integrációja. Úgy vélte: a bővítéssel egyrészt délebbre lehetne tolni a védelmi vonalakat, másrészt jelentősen bővülhetnének a gazdasági együttműködés lehetőségei is.

Még folytatja a termelést, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését a Tungsram, miután felszámolási eljárás indul a cég ellen. Hétfőn az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi ajánlatát, ezért kezdődik meg a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el. A vállalat közleménye szerint az elmúlt időszakban megkezdett szervezeti átalakítások révén kisebb leányvállalatok létesültek vagy létesülnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a Tungsram egészséges üzletágai életben maradhassanak.

Ukrajna kész a tárgyalásokra Oroszországgal, de határozott feltételei vannak- közölte Volodimir Zelenszkij elnök. A Reuters tudósítása szerint az ukrán államfő a béke feltételének nevezte, hogy helyreállítsák Ukrajna törvényes határait, az oroszok fizessenek kompenzációt az okozott károkért, ítéljék el a háborús bűnök felelőseit, és Ukrajna kapjon biztonsági garanciákat. Az ukrán elnök azután beszélt erről, hogy sajtóértesülések szerint Washington arra kérte Kijevet, mutatkozzon nyitottnak a tárgyalásokra, mert ellenkező esetben nehezen lesz fenntartható az eddig ukránbarát országok támogatása.

Az Ankarának tett svéd vállalások végrehajtását sürgeti a skandináv állam NATO-csatlakozása érdekében a török elnök. Recep Tayyip Erdogan a török fővárosban tárgyalt Ulf Kristersson svéd kormányfővel. Ankara korábban arra hivatkozva nem támogatta Finnország és Svédország NATO csatlakozását, hogy a két állam menedéket nyújt a török vezetés által terroristáknak tartott kurd felkelőknek. Finnország és Svédország az ukrajnai orosz invázió nyomán májusban nyújtotta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz.

Országváltást kezdeményeztek a rövidpályás gyorskorcsolyázásban olimpiai bajnok Liu testvérek. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség hozzájárulását kérték a folyamat megindításához. A szövetség közlése szerint a két gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását. A Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy Kínában készülnek az idényre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×